Üde színfolt a rockzenei palettán - Hatsband

A 2011-ben alakult Hatsband már a megalakulásuk utáni években komoly sikereket értek el és  üde színfoltként jelentek meg a hazai rockzenei színpadokon. Felléptek olyan kiváló fesztiválokon, mint a Zorall Sörolimpia, a Vasszamarak Fesztivál vagy a Szeptemberfeszt, idén pedig megnyerték a Marock Tehetségkutatót is.

A Bodrogi Zsanett, Miholka Zsanett, Bezeczky Zoltán, Turdesán Csaba és Lukács Árpád felállású banda tagjai mind a minőségi, magyar rockzene képviselői, így érdemes lesz odafigyelni rájuk a jövőben! Ráadásul nem sok zenekar mondhatja el magáról, hogy két kiváló női hangú énekessel is büszkélkedhet, a Hatsband két Zsanettjének karizmája azonban rögtön elvarázsolja a közönséget.

A zenekar nagy dobásokkal készül az idei évre, hiszen május közepén stúdióba vonulnak, hogy legújabb dalaikat rögzítsék, Botlik Matyi (The Grenma) hangmérnök-producer társaságában, melyek közül az első már a nyár elején a rádiókban is hallható lesz.

A Hatsband május 24-én a Barba Negra Track nagyszínpadán melegíti be a közönséget, a Dinamit előtt!

Rockhírock

  • 2019, április 4

    Két legendás zenekar, az Omega, illetve a Nazareth ad koncertet november 8-án a Papp László Budapest Sportarénában. Az idén 57 éves Omega Tűzvihar című új turnéja ezzel ez esttel indul, a zenekar műsora előtt az 51 éves skóciai hard rock zenekar, a

  • 2019, március 28

    A könnyűzene történetében csak néhány előadó mondhatja el magáról, hogy nagyobb befolyása volt a popkultúrára, mint a TOTO muzsikusainak. A zenekar tagjai szólóban több mint 5.000 albumon hallhatóak, amelyek összesen közel fél milliárd példányban keltek

  • 2019, március 10

    A Karthago együttes eddigi 39 esztendős rockzenei munkássága, - minden idők legrégebben együtt muzsikáló tagjaival,- egy elképesztően tartós és töretlenül sikeres történet. Több évtizedes pályájuk abszolút egyedülálló és nem csupán Magyarországon, hanem

  • 2019, március 8

    Szűcs Antal Gáborral, a Dinamit gitárosával beszélgettünk

    -1979-ben a Dinamit két kislemezt is kiadott. Egyszerre két kislemezt nem volt szokás kiadni….
    Talán ezzel a két kislemezzel kezdődött, hogy a Dinamitra rásütötték az „állami

  • 2019, február 9

    "Az életmentő eljárás hangszalag sérülést okozott, amelynek maradandó károsodása még nem világos"

    A Fleetwood Mac gitárosa Lindsey Buckingham sürgősségi nyitott szívműtéten esett át a múlt héten, és zenei karrierének jövője kétséges

Oldalak