A titokzatos Hotel California

The Eagles, zene: Don Felder szöveg: Don Henley, Glenn Frey. Aligha lehetne még egy olyan rock-mesterművet találni, melynek jelentése körül ennyi legenda volna. Látszólag csupán egy modern-kori kísértethistória, de határozottan magukénak érzik a drogosok éppúgy, akár a sátánisták. Hátborzongató. Az Eagles nevű amerikai banda Linda Ronstadt country énekesnő kísérőzenekarából alakult 1971-ben. A "Hotel California" című albumuk az ötödik nagylemezük volt,
s 1976-ban jelent meg. Don Henley zenekarvezető, szerző és énekes szerint az anyag az "amerikai álom" árnyoldaláról,
az elüzletiesedett világról és emberi csalódásokról szól. A címadó nóta dallamát Don Felder gitáros 1974-ben szerezte
Malibu Beach-en, de évekig pihentette, nem mutatta meg senkinek. A szöveg állítólagos "áthallásoktól hangos" s számtalan legenda övezi, illetve rakódott le rá. Az 1976-os lemezborítón a valóban létező "Beverly Hills Hotel" látható és sokan felismerni vélik ezt a szállodát a szám szövegében, a feljárót, a nyitott emeleti folyosót, a tükröket,
sőt a Mercedes-tulajdonos hölgy személyében az igazi Maitre De L'Hotelt.
Számosan azonban úgy vélik, hogy a modell a "Hotel Del Corenado, San Diego, California" amely szálloda közismerten kísértetjárta helyként van elkönyvelve.

Megint mások szerint a hotel eredetije a mexikói, jelenleg valóban "Hotel California" néven futó szálloda,
amely 1947-ben épült, s eredeti neve "El Mission De Todos Santos"
Ez a hotel Mexikó Baja California nevű területén fekszik, s arról nevezetes, hogy a hatvanas-hetvenes években
a hippy-mozgalom egyik nevezetes találka-, illetve marihuana beszerzőhelye volt. Több egykori bentlakó ezzel szemben azt állítja, hogy a dalban egy kórház, "Amerika Lipótja", a legismertebb amerikai elmegyógyintézet lapul,
a "Camarillo State Mental Hospital". Mások szerint nem egy kórház, hanem egy börtön búvik meg itt; a chicagói Cook megyei börtön, amelyet valóban "Hotel Californiának" becéznek, mivel a California Street-en áll.
A dalban elhangzó növény, "colitas" spanyol nevén szerepel, s a mexikói-amerikai szlengben fordítása :
"Little Buds" - "Bimbócskák", a marihuanára utal. Többek szerint az egész dal a drogokkal vívott küzdelem "áthallása" Több sorát idézik ebben az értelemben: "but the just can't kill the beast" - "de nem tudják megölni a szörnyeteget", jelentése: "nem tudnak kitörni a függőségből". Vagy: " you can check in any time you like, but you can never leave"
- "Kijelentkezhet bármikor, de soha nem mehet el" jelentése: aki egyszer rákap a drogra, többé nem tud leállni vele.
Ide tartozik még a Mercedes Bends fordulat is. Nyilvánvaló, hogy az értelmileg idevágó Benz helyett az azonosan hangzó bends miért van itt: a szó keszonbetegséget jelent - búvárok esetében, de elvonási tüneteket - drogosok és alkoholisták esetében.

Gyakorta idézik, hogy a dal bizonyos egymásutáni sorait, ha visszafelé játsszuk le, akkor egy jól érthető, komplett kis fohászt kapunk, amely a sátánhoz szólna. (az inkriminált sorokat nem idézem) Ebben a vonatkozásban a dal ikertestvére (vagy sorstársa) a Led Zeppelin: Stairway to Heaven, és a Queen: Bohemian Rhapsody című dalainak, amelyekről hasonlókat rebesgetnek. A dalban Don Henley énekel, s a gitárszólókat Joe Walsh és Don Felder játssza.

Rockhírock

  • 2018, október 15

    Noha már az 1969-es Woodstock előtt is voltak hasonló rendezvények (Monterey Pop Festival, Isle Of Wight Festival), mégis szinte mindenki a – hivatalos nevén – Woodstock Music & Art Fairt tartja a mai zenei fesztiválok ősatyjának. A Woodstock 50.

  • 2018, szeptember

    Rocktörténelmi helyszínné lett az abonyi vasútállomás melletti kiskocsma 1984. április 6-án. Itt és ekkor lépett fel a P. Mobil több rekesz Kőbányai világosért és több tányér pacalért. S egy nagy alumínium fazéknyi

  • 2018, szeptember

    Radics Béla (Budapest, 1946. február 6. - Budapest, 1982. október 18.) gitárvirtuóz sorsa szimbolikusan jeleníti meg a diktatúra évtizedeit, a rendszer által támogatott munkásosztály gyermekének lehetőségeit. A magyar Jimi Hendrixként is emlegetett, progresszív és blues zenét játszó gitáros első együttesével, a Sakk-Mattal még felléphetett a Budai Ifjúsági Parkban, önálló lemezt azonban nem

  • 2018, szeptember

    Nagyon úgy fest, hogy mostanra már kész tényként kezelhető két dolog:
    - Tényleg lesz új AC/DC-lemez.
    - A leghosszabb ideig egyben levő felállás rögzíti, azaz Angus Young, Malcolm Young, Phil Rudd, Cliff Williams és Brian

  • 2018, augusztus

    A Kex egyszeri, megismételhetetlen zenekar volt a magyar rockéletben, amely 10 évvel megelőzte korát és a zenei közízlést, hogy aztán másfél éves csillagszóró tündöklés után nyomtalanul tűnjön el a hetvenes évek langyos slágerhullámaiban

Oldalak