Rainbow 1995.

Rainbow - Rockpalast 1995:

Ritchie Blackmore - guitar
Douglas White - vocal
Candice Night - vocal
Greg Smith - bass
Paul Morris - keyboard
Chuck Burgi - drums

Rainbow - Stranger in Us All (1995)

Ritchie Blackmore-ban nagyon sokáig érlelődött a második kilépés Purple-ből, és ez a zenekar stúdió és koncert teljesítményére is nagy hatással volt. Jelen voltam az 1987. januári és az 1991. február 05-i BS koncerteken, és mind a két alkalommal meggyőződhettem Blackmore őrlődésén... 1987-ben a House Of Blue Light album turnéjával jártak náluk Ian Gillan-nel a fronton... Blackmore nagyon jó volt, de láthatóan nem érezte magáénak a zenekart... Olyannyira, hogy Gillan-t kiutálta a bandából 1989-ben... Az új énekest Blackmore hozta, a Rainbow-t is megjárt Joe Lynn Turner énekelt az 1990-es Slaves And Masters albumon, ami így kommerszebb, "amerikásabb" lett, és így inkább Rainbow volt, mint Purple... Sok kritikus Deep Rainbow-nak szokta hívni... 1991. február 05-én ezt az albumot mutatták be Turner-rel a fronton... Alátámasztva a Rainbow-érzést, a tunén elővették a Difficult to Cure című Rainbow-klasszikust is... Aztán valami csoda folytán 1993-ban a The Battle Rages On...-ra visszatért Gillan... Blackmore szinte őrjöngött, le-fel járt a színpadról, majd 1993. novemberben végleg kilépett (helyére a turné végéig, átmenetileg Joe Satriani érkezett, végleges megoldásnak pedig 1994-ben Steve Morse.) Ritchie Blackmore pedig újra elővette az ismert menekülési útvonalát, a Rainbow zenekart, ami mindig, egy személyben róla szólt...
Ennek az őrlődésnek volt egy másik aspektusa is... Blackmore 1989-ben egy focipályán ismerkedett meg Candice Night-al, jelenlegi párjával (a későbbi Blackmore's Night énekesnőjével). A hölgy háttér énekesnője lett 1993-ban a Purple-nek a Rainbow-klasszikus Difficult to Cure alatt, kijelölve a máig tartó irányt Blackmore számára, ami persze Gillan-nek nem igazán tetszett a The Battle Rages On... környékén... A probléma robbanásig feszültté tette a zenészek viszonyát...
Kilépése után gyorsan magára talált Ritchie Blackmore... Két közös dalt hozott össze Candice Night szövegével, a nagy formátumú ballada Ariel-t és a zeneileg Grieg klasszikus művének alaptémájára épített Hall of the Mountain King-et.... és elkezdett új tagokat toborozni zenekarához... A sokat próbált Greg Smith lett a basszer, Doro mellől Paul Morris lett a billentyűs, John O'Reilly a dobos (akit 1997-ben Meat Loaf mellől John Micelli váltott), és Candice javaslatára a skót Doogie White az énekes, aki előtte 1991-környékén a Praying Mantis tagja volt...
A tagok előéletéből következtetni lehet a Stranger in Us All tartalmára... Modernséget árasztó, feszes ritmust kapunk, neo-klasszikus ízű hard rock témákkal, valahol a dallamos amerikai rádióbarát zene és az ősi brit hard rock közé tehető melódiákba csomagolva, amit egy Joe Lynn Turner-hez nagyon hasonló hangú énekes ad elő... Olyan zenét, ami modern akar lenni, de mégis minden porcikájában Ritchie Blackmore-é... A kilencvenes évek közepén egyszerűen képtelenség volt ilyen zenével sikert elérni... A tisztítótűzként megjelent, majd akkoriban már lecsengővé amortizálódott grunge után, egy ennyire letisztult és finom albumot Amerika nem szerethetett... Akkoriban a rockzene minden fronton Amerikáról szólt, a Stranger in Us All témáinak dallamosabbik fele is hozzájuk akart szólni... Sikertelenül... Persze ettől még lehet nagyon jó ez az album, és szerintem az is... A kilencvenes évek közepének egyik legjobb, hanem legjobb hard rock albuma! Ritchie Blackmore játéka egyszerűen zseniális minden pillanatában... Tiszta, pontos, stílusos, kemény és finom, utolérhetetlen... Igaz a zenészei nem tudtak kreativitásban felnőni zsenijéhez, meglepetést nem tudtak okozni, de összességében talán nem is kellett nekik... így a kíséretek is rendben voltak...
forrás: passzio.hu

Rockhírock

  • 2019, április 6

    Elszállt egy hajó a szélben, de a nyomdokvize megmaradt 
    A hatvanas-hetvenes évek progresszív kultúrájának van egy alig feltárt területe: a magyar pop-rock underground vonulata. 

    Az „enyhülő" államszocializmus évtizedei ma

  • 2019, április 4

    Két legendás zenekar, az Omega, illetve a Nazareth ad koncertet november 8-án a Papp László Budapest Sportarénában. Az idén 57 éves Omega Tűzvihar című új turnéja ezzel ez esttel indul, a zenekar műsora előtt az 51 éves skóciai hard rock zenekar, a

  • 2019, március 28

    A könnyűzene történetében csak néhány előadó mondhatja el magáról, hogy nagyobb befolyása volt a popkultúrára, mint a TOTO muzsikusainak. A zenekar tagjai szólóban több mint 5.000 albumon hallhatóak, amelyek összesen közel fél milliárd példányban keltek

  • 2019, március 10

    A Karthago együttes eddigi 39 esztendős rockzenei munkássága, - minden idők legrégebben együtt muzsikáló tagjaival,- egy elképesztően tartós és töretlenül sikeres történet. Több évtizedes pályájuk abszolút egyedülálló és nem csupán Magyarországon, hanem

  • 2019, március 8

    Szűcs Antal Gáborral, a Dinamit gitárosával beszélgettünk

    -1979-ben a Dinamit két kislemezt is kiadott. Egyszerre két kislemezt nem volt szokás kiadni….
    Talán ezzel a két kislemezzel kezdődött, hogy a Dinamitra rásütötték az „állami

Oldalak