P. Mobil - Honfoglalás

P. Mobil - Honfoglalás

1995-ben, a Millecentenárium alkalmára Lóriék elkezdték a Honfoglalás szimfonikus változatának előkészületeit. A szimfonikus szólamok partituráját Zakar László készítette. A kész kottával felkeresték az Állami Hangversenyzenekar intendánsát, Samu Lászlót. Nem volt könnyű elérni, hogy egy világhírű szimfonikus zenekar együtt dolgozzon egy rockzenekarral, de végül is sikerült. A Honfoglalás -két tétellel bővült- szimfonikus változata 1995-ben jelent meg. A Hazám, hazám című moldvai csángó népdalt Sebestyén Márta előadásában hallható, az Új haza című tételben pedig Tunyogi Péter énekes duettet ad elő lányával: Tunyogi Bernadettel.

A szimfonikus változatot a P. Mobil és az Állami Hangversenyzenekar élőben is előadta, a különleges koncertről készült filmfelvétel 2002-ben látott napvilágot. Az élő előadás Németh Gábor által szerzett úgynevezett "harci dob" showjának előadói a magyar rock legendás ütősei voltak, nem hétköznapi érdekesség, hogy közöttük egykori- és leendő P. Mobil dobosok is ütötték a bőröket.

1996-ban a zenekar elkészítette és kiadta a Honfoglalás újabb rockverzióját. A Honfoglalás '96 című CD szintén két tétellel, ezúttal egy új intróval és a korábban betiltott Transsylvania című bónusz-dallal bővült.

Rockhírock

  • 2019, március 10

    A Karthago együttes eddigi 39 esztendős rockzenei munkássága, - minden idők legrégebben együtt muzsikáló tagjaival,- egy elképesztően tartós és töretlenül sikeres történet. Több évtizedes pályájuk abszolút egyedülálló és nem csupán Magyarországon, hanem

  • 2019, március 8

    Szűcs Antal Gáborral, a Dinamit gitárosával beszélgettünk

    -1979-ben a Dinamit két kislemezt is kiadott. Egyszerre két kislemezt nem volt szokás kiadni….
    Talán ezzel a két kislemezzel kezdődött, hogy a Dinamitra rásütötték az „állami

  • 2019, február 9

    "Az életmentő eljárás hangszalag sérülést okozott, amelynek maradandó károsodása még nem világos"

    A Fleetwood Mac gitárosa Lindsey Buckingham sürgősségi nyitott szívműtéten esett át a múlt héten, és zenei karrierének jövője kétséges

  • 2019, január 30

    Egészen meglepő helyről érkezett megerősítés arról, hogy valóban Brian Johnson énekel majd az AC/DC készülő új albumán: a frontember a Terrorizer tagjainak vallott színt egy repülőtéren a témában.

    Meglepő bejegyzést tett közzé

  • 2018, december 2

    Hogyan viszonyult a hatalom a rockzenéhez? Milyen hatást váltott ki egy nyugati zenekar fellépése? Hogyan működött a könnyűzenei cenzúra? Milyen lehetőségei voltak egy rockzenekarnak a Kádár-korszakban? 
    Többek között ezekre a kérdésekre is

Oldalak