Nemzetközi siker lett a SzegedRocks2018!

Óriásit megy a Cityrocks Hungary által szervezett dóm téri flashmob a nemzetközi közösségi oldalakon.

A hazai online portáloknak és zenei szaklapoknak köszönhetően egy év alatt már több százezren nézték meg a SzegedRocks2018 rockzenei flashmob videóit Magyarországon. A nemzetközi siker azonban most jött el. A világ egyik legnagyobb zenei közösségi oldala, a Music Life és a CityRocks Produkció között megkezdődött együttműködés eredményeként alig négy nap alatt már 2 milliónál is többen látták világszerte a 2018-ban, a Dóm téren koncertet adó óriászenekar egyik videóját. A szervezők nagyon büszkék azokra a zenészekre, akik csaknem fél évig készültek a tavalyi koncertre, és arra a 30 fős csapatra is, amelynek az önkéntes munkája is kellett ahhoz, hogy a nemzetközi zenei világban is ekkora sikert érjen el a Cityrocks Hungary által szervezett szegedi esemény.

https://www.facebook.com/watch/?v=746323252450996

Mivel más nemzetközi zenei médium is érdeklődik a Cityrocks produkciója iránt, a tavaly Szegeden útjára indított kezdeményezés – az olasz Rockin’ 1000 és az orosz Rocknmob csapata mellett – megerősítheti helyét a világ három legnagyobb hasonló rendezvénye között.

A produkció nemsokára egy különleges videóval jelentkezik: egy kamionplatós koncert kisfilmje néhány nap múlva kerül fel a közösségi oldalakra.

2019-ben pedig Kecskemétre várják a zenészeket, szeptember 7-én KecskemétRocks2019 néven tart két órás koncertet az óriászenekar. A zenekarba augusztus közepéig lehet még jelentkezni.

További információk: 
http://cityrocks.hu

Rockhírock

  • 2019, április 4

    Két legendás zenekar, az Omega, illetve a Nazareth ad koncertet november 8-án a Papp László Budapest Sportarénában. Az idén 57 éves Omega Tűzvihar című új turnéja ezzel ez esttel indul, a zenekar műsora előtt az 51 éves skóciai hard rock zenekar, a

  • 2019, március 28

    A könnyűzene történetében csak néhány előadó mondhatja el magáról, hogy nagyobb befolyása volt a popkultúrára, mint a TOTO muzsikusainak. A zenekar tagjai szólóban több mint 5.000 albumon hallhatóak, amelyek összesen közel fél milliárd példányban keltek

  • 2019, március 10

    A Karthago együttes eddigi 39 esztendős rockzenei munkássága, - minden idők legrégebben együtt muzsikáló tagjaival,- egy elképesztően tartós és töretlenül sikeres történet. Több évtizedes pályájuk abszolút egyedülálló és nem csupán Magyarországon, hanem

  • 2019, március 8

    Szűcs Antal Gáborral, a Dinamit gitárosával beszélgettünk

    -1979-ben a Dinamit két kislemezt is kiadott. Egyszerre két kislemezt nem volt szokás kiadni….
    Talán ezzel a két kislemezzel kezdődött, hogy a Dinamitra rásütötték az „állami

  • 2019, február 9

    "Az életmentő eljárás hangszalag sérülést okozott, amelynek maradandó károsodása még nem világos"

    A Fleetwood Mac gitárosa Lindsey Buckingham sürgősségi nyitott szívműtéten esett át a múlt héten, és zenei karrierének jövője kétséges

Oldalak