Deep Purple - Californai Jam full concert

deep purple california jam 1974

 Deep Purple Calfornia Jam teljes koncert:

 

A California Jamming a Deep Purple Mk III. felállásának a koncertalbuma. A felvétel az amerikai ABC csatorna által szervezett California Jam fesztiválon készült 1974. április 6-án, a Los Angeles melletti Ontario Speedway-en. A rendezvényen 200 000 ember vett részt, további százezer a kerítéseken túlról nézte. A Deep Purple mellett fellépett többek között a Black Sabbath, Emerson, Lake & Palmer és az Eagles is.

Az eredeti tervek szerint a Deep Purple zárta volna a koncertsorozatot, de az előre megbeszélt 19:30-as időpontnál egy órával korábban hívták színpadra őket, közölték velük, hogy az Emerson, Lake & Palmer zárja az estét. Az ABC menedzsere próbálta győzködni az együttest, de csak Blackmore-t sikerült felidegelnie, aki kijelentette: csak sötétedés után lép színpadra. Jon Lord hívására sem volt hajlandó indulni: "Képes lettem volna akkor és ott kilépni az együttesből" – nyilatkozta később.

Végül késve kezdték el koncertjüket – az egyik legbotrányosabbat. A koncert utolsó száma, a Space Truckin' alatt Blackmore kiélte az ABC iránt érzett dühét. Első gitárja levegőbe dobálás után leesett a színpadról, a másodikkal nekiesett az ABC egyik kamerájának. Miután a gitár nyaka eltört, a közönség soraiba dobta. Ezután kigyújtott egy erősítőt, majd tűzoltás után két hangfal társaságában ledobta a színpadról. "Eredetileg nem akartam nekimenni a kamerának. Azt a menedzsert akartam kinyírni aki felbosszantott, nem az operatőrt. Gondoltam, a színpadon van, de nem volt. Ha ott lett volna, többet láttatok volna egy szétvert kameránál." Az együttes másnap teljes körű kártérítést ajánlott fel a tévétársaságnak.

David Coverdale – ének
Ritchie Blackmore – gitár
Glenn Hughes – basszusgitár, ének
Jon Lord – billentyűk
Ian Paice – dob

Rockhírock

  • 2018, október 22

    Kevés olyan magyar banda van, amely a Piramishoz hasonló őrületet váltott ki a tömegekből. Révész Sanyi és társai valami olyasmit jelentettek a magyar tiniknek, mint a jóval szerencsésebb angolszászoknak a Black Sabbath vagy a Led Zeppelin.

  • 2018, október 15

    Noha már az 1969-es Woodstock előtt is voltak hasonló rendezvények (Monterey Pop Festival, Isle Of Wight Festival), mégis szinte mindenki a – hivatalos nevén – Woodstock Music & Art Fairt tartja a mai zenei fesztiválok ősatyjának. A Woodstock 50.

  • 2018, szeptember

    Rocktörténelmi helyszínné lett az abonyi vasútállomás melletti kiskocsma 1984. április 6-án. Itt és ekkor lépett fel a P. Mobil több rekesz Kőbányai világosért és több tányér pacalért. S egy nagy alumínium fazéknyi

  • 2018, szeptember

    Radics Béla (Budapest, 1946. február 6. - Budapest, 1982. október 18.) gitárvirtuóz sorsa szimbolikusan jeleníti meg a diktatúra évtizedeit, a rendszer által támogatott munkásosztály gyermekének lehetőségeit. A magyar Jimi Hendrixként is emlegetett, progresszív és blues zenét játszó gitáros első együttesével, a Sakk-Mattal még felléphetett a Budai Ifjúsági Parkban, önálló lemezt azonban nem

  • 2018, szeptember

    Nagyon úgy fest, hogy mostanra már kész tényként kezelhető két dolog:
    - Tényleg lesz új AC/DC-lemez.
    - A leghosszabb ideig egyben levő felállás rögzíti, azaz Angus Young, Malcolm Young, Phil Rudd, Cliff Williams és Brian

Oldalak