David Bowie még soha nem volt első az amerikai listákon. Eddig.

Bármilyen hihetetlen, de David Bowie-nak soha nem adatott meg, hogy örüljön az amerikai albumeladási lista első helyének. Meg kellett ahhoz halnia, hogy ez bekövetkezzen, ugyanis a január 8-án megjelent Blackstar most feljutott oda, ahová még Bowie-lemez soha. 181 ezer példányt adtak el belőle az első héten. Sokan azt írják, hogy Michael Jackson 2009-es This is It-je óta ez az első posztumusz lemez, ami ezt elérte, de ez hülyeség, mivel Bowie még élt, mikor megjelent. A zenész halála a Best of Bowie című válogatáslemezt is felrántotta a listára, ami a negyedik legkelendőbb album lett az elmúlt héten. A klasszikus The Rise and Fall of Ziggy Stardust and the Spiders From Mars album a 21. helyig jutott. Természetesen hazai pályán, a briteknél is első lett a Blackstar, a tragédia hatására pedig még 18 Bowie-lemez került fel a listákra. Itthon a 11. lett a friss album, annak ellenére, hogy a borzasztó nagy nyugati kereslet miatt hozzánk már alig jutott el példány belőle. Ha jók az információink, bakelitet egész egyszerűen nem is lehetett még itthon kapni.

- langologitarok.blog.hu -

Rockhírock

  • 2019, július 10

    Koncertsorozattal turnéznak, az év végéig egy új albumuk és a zenekarról szóló könyv is megjelenik.

    Az Omega együttes búcsúkoncertet még soha nem jelentett be és nem is fog, mert az Életfogytig rock ’n’ roll mottó lett, tehát, amíg bírjuk

  • 2019, július 8 -

    Óriásit megy a Cityrocks Hungary által szervezett dóm téri flashmob a nemzetközi közösségi oldalakon.

    A hazai online portáloknak és zenei szaklapoknak köszönhetően egy év alatt már több százezren nézték meg a SzegedRocks2018 rockzenei

  • 2019, június 22

    Ha vasárnap Budapesten lennék, természetesen én is elmennék a Hősök terére meghirdetett Szabadságkoncertre, mert a fellépők közel felét magam is bírom vagy bírtam egykor és szívesen megnézném a sajátos gigaprodukciót, mellyel csak egy hatalmas

  • 2019, május 15 -

    "Sok év kihagyás után új számmal jelentkezünk, ráadásul a stílusát tekintve egy rendhagyó dallal. Kevesebb benne a tekerés, mint a régi "Veszély" számokban, viszont annál mélyebb a mondanivalója. 
    Ez  egyfajta állásfoglalás részünkről egy olyan

  • 2019, május 14 -

    A magyar rockzene születésétől a hőskoráig kíséri nyomon az eseményeket könyvében Kovacsics András, az egyik szereplő. Az Omega-Universal, zenekartól az együttesig című kötet rengeteg régi fotóval, sztorikkal követi végig négy formáció történetét.

Oldalak