Hard Rock Magazin

Feliratkozás Hard Rock Magazin hírcsatorna csatornájára
Frissítve: 4 óra 47 perc

Alice In Chains – Itt a Black Antenna filmsorozat harmadik felvonása

h, 04/01/2019 - 13:12

Megérkezett a Red Gianthez készített kisfilm, mely az Alice In Chains sci-fi filmsorozatának a harmadik felvonása. A klip a folytatásban tekinthető meg.

tovább

Salvus – Szöveges videó az Istenféltő című dalhoz

h, 04/01/2019 - 13:08

’Irtás’ címmel hamarosan érkezik a Salvus negyedik nagylemeze. A Nail Records gondozásában megjelenő korong az áprilisi HammerWorld magazin mellékleteként egész hónapban elérhető.

tovább

Reese Wynans And Friends: Sweet Release

v, 03/31/2019 - 16:34
Borí­tó: 

Megjelenés: 
2019
Kiadó: 
Mascot Label Group
Weblap: 
http://reesewynans.com/
Stí­lus: 
rhythm & blues
Származás: 
USA
Zenészek: 

line-height:115%;font-family:"Calibri",sans-serif;mso-ascii-theme-font:minor-latin;
mso-fareast-font-family:Calibri;mso-fareast-theme-font:minor-latin;mso-hansi-theme-font:
minor-latin;mso-bidi-font-family:"Times New Roman";mso-bidi-theme-font:minor-bidi;
mso-ansi-language:HU;mso-fareast-language:EN-US;mso-bidi-language:AR-SA"> 
Reese Wynans – billentyűs hangszerek

Sam Moore – ének
Mike Farris – ének
PaulieCerra – ének
Doyle Bramhall II – ének
Keb’ Mo’ – ének
Jimmy Hall – ének
Bonnie Bramlett – ének
Vince Gill – ének
Warren Haynes – ének
Joe Bonamassa – ének
Noah Hunt – ének
Kenny Wayne Shepherd – ének
Mahalia Barnes – ének
Jade MacRae – ének
Juanita Tippins – ének

Kenny Wayne Shepherd –gitár
Doyle Bramhall II – gitár
Joe Bonamassa– gitár
Warren Haynes – gitár
Keb`Mo`– gitár
Jack Pearson – gitár
Josh Smith – gitár

Tommy Shannon – basszusgitár
Michael Rhodes – basszusgitár
Travis Carlton – basszusgitár
Steve Mackie – basszusgitár

Chris Layton – dob
Greg Morrow – dob
Lamar Carter – dob

Paulie Cerra – szaxofon, kürt, hangszerelés
Lea Thornburg – trombita, kürt
Darrel Leonard – trombita
Joe Sublett – szaxofon
Mike Henderson – harmonika
Jeff Bova – zenekari hangszerelés

Dalcí­mek: 

01. Crossfire
02. Say What!
03. That Driving Beat
04. You're Killing My Love
05. Sweet Release
06. Shape I'm In
07. Hard To Be
08. Riviera Paradise
09. Take The Time
10. So Much Trouble
11. I've Got A Right To Be Blue
12. Soul Island
13. Blackbird

Értékelés: 

Reese Wynans nem tarozik a szupersztár kategóriába a rockzenei mezőnyben, öt évtizedes pályafutása során nem töltött be vezető szerepet azokban a formációkban, ahol megfordult. Mégis a legnagyobb tudású billentyűsök közt emlegetik, aki a hatvanas évek vége óta van a pályán, aki nélkül azok a bizonyos nagy sztárok sem így játszanának vagy játszottak. Szolgált, ám tette azt úgy, ahogy senki. Stevie Ray Vaughan, John Mayall, Buddy Guy, Kenny Wayne Shepherd, Joe Bonamassa – hogy csak a leghíresebbeket említsük, akik igényt tartottak szolgálatára.

És most, hetvenegy évesen elkészült első önálló albuma. Jó páran segítettek azok közül, akiknek közreműködött a stúdióban, koncerteken. Reese Wynans debütáló lemeze összegzés, mondhatni tiszteletadás azoknak, akikkel együtt dolgozott. Feldolgozásalbum, mondhatnánk. Ám ez a korong annál sokkal több, melynek Bonamassa egyébként a produceri munkálatait is magára vállalta, plusz elhozta komplett kísérőzenekarát is.

 

 

Talán mondani sem kell, Stevie Ray Vaughan emlékezete foglalja el a legnagyobb teret, hiszen négy felvételét is átdolgozták a legendás texasi kalapos gitármágusnak. Nyilvánvaló, a vele töltött periódus a legfontosabb hősünk életében. A nyitás, a Crossfire dögös riffjére Sam Moore, a hatvanas évek egyik meghatározó soul duettje, a Same and Dave egyik fele énekel fenomenálisan (nyolcvanhárom évesen nem semmi teljesítmény), aztán Kenny Wayne Shepherd bedörrenti gitárját, aki a következő instrumentális SRV-fantáziában is végig tapossa a wah-wah pedált. A választás nem véletlen, hiszen Kenny legnagyobb idolja SRV. Persze ott van Reese is, természetesen nagyobb szerepet vállalva, mint eredetileg. A Riviera Paradise-ban Kenny társat kap, Joe Bonamassa kiszállt a produceri székből, és duettben nyomják a gitár részt. És hogy teljes legyen a SRV-emlékkép, ezekben a dalokban Chris Layton dobol és Tommy Shannon basszusgitározik. Ők voltak a Double Trouble Stevie mellett. Az It’s Hard To Be eredetileg egy közös felvétel a két tesótól, Stevietől és Jimmy Vaughantól, itt Bonamassa mellé Josh Smith is beszállt pengetni.

A címadó dal Boz Scaggs szüleménye. Ő Európában nem annyira ismert muzsikus, viszont szerepe az amerikai rockzene hatvanas és hetvenes évtizedeiben számottevő. A Sweet Release egy 1969-ben megjelent lírai slágere, jelen esetben jócskán felturbózva fúvósokkal, teltebb hangzással. Ebben a dalban Warren Haynestől Bonnie Bramlettig mindenki énekel. Az egész produkcióból érződik, hogy könnyedén született, átjön, hogy örömzene zajlott az üvegfal mögött. Tényleg játék volt újra rögzíteni ezeket a dalokat.

Ötletes az I Got  Right To Be Blue. Ez egy ösrégi blues a negyvenes évekből, Tampa Red szerzeménye. Keb ’Mo’ énekével teljesen autentikusra sikeredett, csak a zongora szól kíséretként, még egy kis recsegést is hozzáraktak, pont úgy, mint azt a hanglemezeken megszokhattuk. Érdemes még megemlíteni a Take The Time-ot, ebben Warren Haynes énekel és kezeli a slide gitárt.

 

 

A lemez egyik legnagyobb kuriózuma a záródarab, a Black Bird. a Beatles egyik legérdekesebb kompozíciója a ’Fehér Album’-ról. Reese egy hangszeres változatát adja elő a dalnak, az akusztikus gitárt felváltja a zongora, és az egésznek olyan íze lesz, mintha Keith Jarrett játszaná. A fene gondolta volna, hogy ez az amúgy is káprázatos szerzemény új értelmezésben is ekkorát dörren.

Így a vége felé hadd jegyezzem meg, van egy olyan érzésem, hogy ez a lemez egyfajta köszönetnyilvánítás a veterán billentyűs felé azoktól a kollégáktól, akiknek közreműködött sikereiben az idők során.

Összegzés: 

Egy olyan muzsikus összegezte életművét tizenhárom dalban, aki a háttérből figyelte az eseményeket, akinek nem nagybetűvel szerepelt neve a borítón eddig az alkalomig. Most előrelépett és megmutatta magát a nagyközönségnek, az pedig rájött, hogy egy briliáns tehetségű muzsikus dolgozott az oldalvonalon hosszú éveken keresztül. John Mayall-hoz hasonlóan ő is összekötötte a múltat a jelennel, ha a közreműködők nagyon hosszú névsorát végignézzük. Természetesen ő képviseli a hidat, a folyamatosságot az egész albumon. Ha meghallgatjuk ezt a tizenhárom felvételt, gyorsan rájövünk, csak nyertünk vele, hogy előre jött.

Dátum: 
2019. március 30
Pontszám: 
9
Szerző: 
Bigfoot

Def Leppard – „Amikor zeneileg előreléptünk, az élet azt mindig leverte rajtunk valahogy”

v, 03/31/2019 - 13:59

Bekerült a Rock And Roll Hall Of Fame-be a Def Leppard. Az ünnepélyes ceremóniára a szokásos helyen, a New York-i Barclays Centerben került sor.

tovább

Michael Schenker – Szerinte Rudolf egy „veszélyes zsarnok”

v, 03/31/2019 - 12:21

A legendás germán gitáros, Michael Schenker (Michael Schenker Fest, Temple Of Rock, MSG, Scorpions, UFO, Contraband) ismét kifakadt bátyja ellen, aki szerinte csak „kihasználta” fiatalabb testvérét.

tovább

Kenny Wayne Shepherd Band – „Mindannyian utazók vagyunk az életnek nevezett dologban”

v, 03/31/2019 - 12:13

Az amerikai gitáros és csapata a 2017-es ’Lay It On Down’ után idén is egy újdonsággal kedveskedik a rajongóinak. A ’The Traveler’ címre keresztelt anyag május 31-én jelenik meg a Mascot Label Group gondozásában.

tovább

The Obsessed – Nyáron Budapesten játszanak

v, 03/31/2019 - 12:08

A banda nemrég közzétett turnénaptára szerint Budapesten lépnek fel augusztusban. A The Obsessed ’Sacred’ című lemezével jön Magyarországra.

tovább

Bad Religion – Az első dal a hat év után érkező lemezről: Do The Paranoid Style

v, 03/31/2019 - 12:01

Május elején végre megjelenik a Los Angeles-i punk rockerek új albuma, amiről az első dal máris meghallgatható.

tovább

King Diamond – „A következő három év igazán intenzív lesz a számunkra”

szo, 03/30/2019 - 08:50

Lerántotta a leplet új albumának hátteréről King Diamond. A dán énekes hosszú ideje ígéri a lemezt, azonban nemrég megjelent koncertanyaga után vélhetően most már tényleg komolyan nekilát az új anyagnak.

tovább

Freedom Call – Budapestig is elér a jubileumi turné

szo, 03/30/2019 - 08:23

Októberben ismét Budapesten koncertezik a Freedom Call. A happy metal mesterei 20 éves jubileumi turnéjukkal érkeznek, de mást is tartogatnak a tarsolyukban.

tovább

Ossian – Dalpremier a jövő héten érkező ’A reményhozó’ albumról: Ez jár nekem

szo, 03/30/2019 - 07:53

A friss dal bemutatása mellett az Ossian azt is elárulta, hogy a budapesti lemezbemutató koncerten a lengyel Crystal Viper lesz a zenekar vendége.

tovább

Francis Rossi – „Rick Parfitt nem az volt, akinek mutatta magát”

szo, 03/30/2019 - 07:48

Egy friss interjúban Rick Parfittról mondott érdekes dolgokat Francis Rossi.

tovább

Campus Fesztivál – Ismét az egyik legrangosabb fesztivál a Campus (x)

szo, 03/30/2019 - 07:46

Újabb elismerés Debrecennek, mivel 2017 után immár második alkalommal választotta be az európai fesztiválokat minősítő szervezet, az EFFE (Europe for Festivals, Festivals for Europe) a legrangosabb fesztiválok sorába a Campust.

tovább

Queensrÿche: The Verdict

p, 03/29/2019 - 17:06
Borí­tó: 

Megjelenés: 
2019
Kiadó: 
Century Media Records
Weblap: 
www.queensrycheofficial.com
Stí­lus: 
heavy metal
Származás: 
USA
Zenészek: 

Eddie Jackson – basszusgitár
Todd La Torre – ének, dobok
Parker Lundgren – gitárok
Michael Wilton – gitárok

Scott Rockenfield – dobok

Dalcí­mek: 

01. Blood Of The Levant
02. Man The Machine
03. Light-years
04. Inside Out
05. Propaganda Fashion
06. Dark Reverie
07. Bent
08. Inner Unrest
09. Launder The Conscience
10. Portrait

Értékelés: 

Mondtam én már olyat korábban, hogy a Queensrÿche aktuális korongja a legjobb a ’Promised Land’ óta, aztán pár évre rá újrahallgatva az akkori pontszámból könnyedén lefaragtam kettőt, ha nem hármat. Erre itt van a friss opusz, a harmadik Todd La Torre úrral a mikrofon (és az első a dobok) mögött, s ismételten ott motoszkál bennem az a fránya gondolat, hogy ez bizony valóban a legjobb az ominózus ’94-es alapvetés óta. Na, de mégis kissé savanyú az a szemes gyümölcsfajta, merthogy minden dicséret ellenére a ’The Verdict’ azért igen messze van az első négy gigaklasszikus szintjétől. Ám legalább most tényleg jólesik hallgatni és nem ásítozom tőle, mint egynéhány korábbi „mesterdarabjuk” esetében. (Kár, hogy odáig jutottunk, hogy már ennek is örülni kell egy új Queensrÿche-album kapcsán…) Hisz engem ez a csodálatos banda vezetett be a szofisztikált rock/metal világába (a Pink Floyddal karöltve), jelesül az ’Empire’-rel, valamikor 1990-91 metszéspontján, s a barátságunk ugyan megkopott kissé, köszönhetően a ’Hear In The Now Frontier’ óta tartó „identitásválságuknak”, amikor azonban újra és újra belemerülök az első öt remekművük bármelyikébe, ugyanaz a fenséges borzongás fut végig a gerincemben, mint kiscsikó korom óta bármikor.

Egyébként ezek a washingtoni jóemberek azt nyilatkozták előzetesen, hogy a ’The Verdict’ hosszú ideje a legmetalosabb anyaguk, s ez abból a szempontból igaz is, hogy a Geoff Tate-fémjelezte, közép-kései korszak hard rockosabb, szellősebb, szaxofonos lemezeihez képest csakugyan harapósabb a hangzáskép, az előző két, La Torre-féle albumok szerkezetéhez, jellegéhez viszonyítva azonban oly nagy eltérést nem érzek, már ami a dalokat illeti, mert amúgy az izgalmi faktor valóban jelentősebb. Emellett a promóciós madarak arról is csicseregtek, hogy egy lényegesen progresszívebb megközelítésű mű született, jómagam – bevallom – ebből tényleg vajmi keveset hallok: azt gondolom, a Queensrÿche már régóta nem „progresszív” a szónak mindenfajta értelmében, akár a stílusmegjelölést, akár a „haladó” szemléletet vesszük alapul, de ezzel igazából nincs is baj, a lényeg úgyis az, hogy jók-e a dalok, vagy sem. És a dalok egészen jók!

Emellett még a hangzás is sokkal erőteljesebb, dinamikusabb, tisztább, mint az előző két alkotásé, és ez mindenképp dicséretre méltó eredmény annak fényében, hogy a Pledge Music csődje a tönk szélére sodorta a bandát. (Röviden: a PM-en keresztül afféle rajongói finanszírozás útján kívánta piacra dobni lemezét a csapat, a befolyt összeget azonban a cég lenyelte.) A ’The Verdict’-et a vagány, ámde intelligens, de mégsem túlbonyolított szerzemények jellemzik, jobbára kimért középtempóban, ahogy az megszokott a Queensrÿche-tól, s ami fölöttébb örvendetes: üresjáratok, szürke, semmitmondó pillanatok szinte sosem ütik fel rusnya fejüket – amiből, valljuk be, korábban azért kijutott elég gyakorta. A power metal-közeli témákból akad nem is egy, ilyen például mindjárt kezdésnek a zakatolós Blood Of The Levant; a refrén visszarepít egyenesen az ’Operation: Mindcrime’ világához, a Propaganda Fashion és a Launder The Conscience pedig a legkeményebb, s egyszersmind leggyorsabb tételek sok-sok tempóváltással.

Szépen kidolgozott, emlékezetes refrénekben ezúttal nem szűkölködünk: a Man The Machine az egyik legjobb vezérdallam birtokosa („Broken, broken, leave the lies…”) – talán épp azért, mert nincs túlbonyolítva, és mocsok fogós. A Light-years megadallamos refrénje szintúgy kimagasló („Pulling me down the undertow, it’s dragging me now, I’m paralyzed…”), emellett a tört ritmusok, súlyosan dohogó verze-riffek adnak valami plusz fűszert (na, jó, kimondom: progressziót), illetve szemtelenül megidézik a Dream Theater Home-jának gitártémáit, haha! A megadallamos refrén pedig ugyancsak nagyon erős. És a basszusgitár is gyönyörűen brummog, ahogy kell! Michael Wilton őstag szerint a Dark Reverie-ben a ’Rage For Order’ világa köszön vissza modern köntösben, azt már én mondom, hogy La Torrénak talán itt vannak a legjobb dallamai; tulajdonképpen az egész szinte hibátlan, de ha kicsit szabadjára engedik a fantáziájukat, ergo jobban kifejtik a témákat, kiterjesztik eszköztárukat, azon nyomban bevésném a csillagos ötöst.

És itt muszáj megállnom egy szóra: nem tagadom, több számnál is azt érzem, hogy abban a szűkre szabott, átlagosan négyperces keretben nem igazán tudnak kibontakozni, némelykor akár az összecsapottság érzetét keltik, nem beszélve arról, hogy bizony a gitárszólókkal is igen csínján bánnak (egyetlen míves, kimunkált szólóra sem kaptam fel a fejem, ami a hőskorszakban elő nem fordulhatott volna!). Persze lehet, hogy ez csupán ízlés kérdése… Mondjuk, a Bent esetében már én sem panaszkodom, mert kellő teret adnak a zenei témák térhódításának a rendelkezésre álló 6 percben, mi több, Todd metsző sikolyai itt is élményszámba mennek. La Torre egyébként kifogástalan teljesítményt nyújt az egész korongon, és már az sem érdekel, hogy a frazírjai továbbra is a Geoff Tate Klónozó Művek szalagjáról gördültek le. Gonosz vagyok, holott Todd jelenleg mindazzal játszi könnyedséggel megbirkózik, amibe a jó öreg Tate mester bicskája már rendre beletörik… A záró Portrait pedig egy lassú folyású, komótosan építkező, valóban progos tétel afféle spleenes, melankolikus hangulattal lefröcskölve; itt tényleg az ’Empire’-ig nyúlnak vissza, bár az idő tájt emez legföljebb egy maxi B-oldalára került volna fel. Ami viszont nem kis fegyvertény az elmúlt huszonsok év hányattatásait tekintve. Méltó lezárás.

Csak azt a hitvány borítórajzot tudnám feledni! Komolyan, mit szívhattak ezek mindannyian, amikor meglátták, és rábólintottak?! Távol álljon tőlem, hogy a „bezzeg régen minden jobb volt!” pállott és hamis lózungjának zászlaját lobogtassam, de azt vallom, hogy a számítógépes grafikai stílus térhódítása előtt a frontképek világában kevésbé uralkodott ilyen tolakodón ez a steril, lélektelen műviség, még ha a gagyiság ugyanúgy jelen is volt, legfeljebb más gúnyát öltve. A dupla CD-s kiadás bónuszdalainak itteni létjogosultságát sem igazán értem, hiszen nagyrészük a ’Condition Hüman’ bővített verzióján már ott pihent, amúgy is teljesen jellegtelen darabok, főképp a régi érából szemezgetett, La Torréval előadott klasszikusok kiváló koncertváltozata mellett törpülnek el.

De nem is szaporítom tovább a szót, summa summarum, rég volt ilyen ellenállhatatlan a Queensrÿche! Nyilván én hülye titkon reménykedem még egy cseppet egy Chris DeGarmo-féle újabb összeborulásban (ahogy a Dream Theaternél Kevin Moore visszatérésében, khm), de az is lehet, hogy felesleges a délibábokat hajszolni, jó ez, ahogy most van. És most tényleg jó. A ’The Verdict’ ítélete az, hogy élvezettel hallgatom, régvolt bizsergés lesz rajtam úrrá minduntalan. Kösz, srácok, nekem ez most szép ajándék!

Összegzés: 

A zsigereimben érzem, hogy a Queensrÿche most valóban a poraiból támadt fel. Ezt a lemezt bizony nem volt elég egyszer meghallgatni, elsőre ugyanis nem hagyott bennem maradandó nyomot, s jóllehet később sem tépett fel sebeket, tán még katarzist sem okozott, ám minden egyes találkozással közelebb kerültünk egymáshoz, hogy aztán már ismerősen csengjen az összes hang. A ’The Verdict’ tehát nem született klasszikus, nem is mérföldkő, de végre, VÉGRE egy szenvedélyes, életerős alkotás! Egy új kezdet alappillére…?

Dátum: 
2019. március 29
Pontszám: 
8
Szerző: 
Mike

Nyerj páros jegyet a Bullet For My Valentine koncertjére!

p, 03/29/2019 - 16:14

Ha szeretnéd ingyen megnézni a Bullet For My Valentine április 10-i buliját a Barba Negrában, akkor érdemes a folytatásra kattintanod!

tovább

Machine Head – Új zenéken is dolgoznak, miközben a budapesti koncertjegyek fele elment

p, 03/29/2019 - 15:54

Nagy a felhajtás a napokban a Machine Head körül, ugyanis turnéra indul a debütlemezt rögzítő felállás (ha nem is teljes egészében), ezen felül pedig úgy néz ki, hogy új dalokon is dolgoznak Robb Flynnék.

tovább

L.A. Guns – Megjelent a lemez, új dobossal fordulnak rá a turnéra

p, 03/29/2019 - 15:03

Új dalt mutatott be The Devil You Know címmel az L.A. Guns ma megjelent lemezéről, melynek turnéjára a friss hírek szerint új dobossal fordulnak rá.

tovább

Michael Schenker Fest – Következő lemezükön már 3 Rainbow-énekes szerepel

p, 03/29/2019 - 05:34

A nagysikerű 'Resurrection' album folytatására nyár végéig kell várni, akkor jelenik meg a Nuclear Blastnél a 'Revelation'. Az eddigi 4 énekes mellé csatlakozik ötödikként Ronnie Romero is, így Graham Bonnet és Doogie White mellett már a harmadik Rainbow énekes szerepel majd az albumon. Azt hiszem, ilyen még nem volt a rocktörténelemben.

tovább

Lonely Robot – Áprilisban jön az „asztronauta trilógia” záró része

p, 03/29/2019 - 05:34

A Kino, a Frost* az Arena és az It Bites soraiból ismert John Mitchell bejelentette, hogy következő önálló kiadványa, az ‘Under Stars’ április végén jelenik meg.

tovább

Gary Moore Emlékest 2019 – Újra nemzetközi Gary Moore emlékkoncert Budapesten

p, 03/29/2019 - 05:33

’Gary Moore Emlékest 2019’ címmel nyolcadik alkalommal kerül megrendezésre a brit gitárlegenda munkássága előtt tisztelgő rendezvény, melyre ezúttal is több mint 20 országból érkeznek a rajongók, érdeklődők és 5 országból (a hazaiakon kívül) a zenészek, akik háromórás gitárorgiával emlékeznek meg Gary Moore, az egyik legnagyobb hatású blues-rock gitáros életéről.

tovább

Oldalak

Rockhírock

  • 2018, október 15

    Noha már az 1969-es Woodstock előtt is voltak hasonló rendezvények (Monterey Pop Festival, Isle Of Wight Festival), mégis szinte mindenki a – hivatalos nevén – Woodstock Music & Art Fairt tartja a mai zenei fesztiválok ősatyjának. A Woodstock 50.

  • 2018, szeptember

    Rocktörténelmi helyszínné lett az abonyi vasútállomás melletti kiskocsma 1984. április 6-án. Itt és ekkor lépett fel a P. Mobil több rekesz Kőbányai világosért és több tányér pacalért. S egy nagy alumínium fazéknyi

  • 2018, szeptember

    Radics Béla (Budapest, 1946. február 6. - Budapest, 1982. október 18.) gitárvirtuóz sorsa szimbolikusan jeleníti meg a diktatúra évtizedeit, a rendszer által támogatott munkásosztály gyermekének lehetőségeit. A magyar Jimi Hendrixként is emlegetett, progresszív és blues zenét játszó gitáros első együttesével, a Sakk-Mattal még felléphetett a Budai Ifjúsági Parkban, önálló lemezt azonban nem

  • 2018, szeptember

    Nagyon úgy fest, hogy mostanra már kész tényként kezelhető két dolog:
    - Tényleg lesz új AC/DC-lemez.
    - A leghosszabb ideig egyben levő felállás rögzíti, azaz Angus Young, Malcolm Young, Phil Rudd, Cliff Williams és Brian

  • 2018, augusztus

    A Kex egyszeri, megismételhetetlen zenekar volt a magyar rockéletben, amely 10 évvel megelőzte korát és a zenei közízlést, hogy aztán másfél éves csillagszóró tündöklés után nyomtalanul tűnjön el a hetvenes évek langyos slágerhullámaiban

Oldalak