Hard Rock Magazin

Feliratkozás Hard Rock Magazin hírcsatorna csatornájára
Frissítve: 3 óra 48 perc

Ill Nino – ’Revolution Revolución’ jubileumi turné (x)

p, 03/31/2017 - 08:20

Öt év után újra Budapesten a Cristian Machado vezette latino groove metalos Ill Nino. Az aktuális turné apropója a zenekar legelső és egyik legütősebb lemezének, a ’Revolution Revolución’-nak 15 éves jubileuma. Az egyébként új dalokkal megspékelt teljes albumot újrajátszó buli igazi kuriózumnak mondható, így szerencse, hogy ez a turné sem kerülte el hazánkat. A koncert április 4-én lesz a Barba Negra Music Clubban.

tovább

Anathema – Új dal, ősszel budapesti koncert

cs, 03/30/2017 - 17:47

Springfield címmel új dallal jelentkezett a brit Anathema. Danny Cavanaghék ráadásul az új dallal együtt a friss albumhoz kapcsolódó turnédátumokat is bejelentették, melyek közé egy magyar megálló is bekerült.

tovább

Eclipse: Monumentum

cs, 03/30/2017 - 07:57
Borí­tó: 

Megjelenés: 
2017
Kiadó: 
Frontiers Music
Weblap: 
http://www.eclipsemania.com/
Stí­lus: 
hard rock
Származás: 
Svédország
Zenészek: 

Erik Mårtensson – ének, gitár
Magnus Henriksson – gitár
Philip Crusner – dob
Magnus Ulfstedt – basszusgitár

Dalcí­mek: 

01. Vertigo
02. Never Look Back
03. Killing Me
04. The Downfall of Eden
05. Hurt
06. Jaded
07. Born to be Lead
08. For Better or for Worse
09. No Way Back
10. Night Comes Crawling
11. Black Rain

Értékelés: 

Továbbra is csúcsformában Erik Mårtensson, ami egyben azt is jelenti, hogy legkedvesebb gyermekét, az Eclipse-t nem hanyagolja, és a lehető legjobb dalokkal látja el. Pedig ahogy két éve, most sem változott a helyzet, vagyis számtalan dologba eresztett dalszerzői vénájából egy kis éltető, frissességet hozó vért.

Felesleges felsorolni – és talán nem is lehetne –, hogy miben vett részt ilyen-olyan módon a cingár szőke fiatalember, de a Nordic Unionnal valószínűleg mindenki találkozott, és ugye a Ronnie Atkinsszel összerakott album nem lett egy fércmunka. Szóval ihlethiánynak nincs jele, ráadásul ezúttal a keverésbe is vastagon beleszólt Erik, aminek nyoma is lett a lemezen, hiszen az iszonyatosan döngölő hangzás megmaradt, azonban most sokkal valósabb, életszerűbb a sound.

Ezúttal is elcsattant a klasszikusnak mondható „ez lett a legjobb lemezünk” duma, viszont az elsőként ránk szabadított Vertigo bizonyította, hogy ott folytatódik a buli, ahol a előzőleg abbamaradt (tudom, legutóbb is ezt mondtam), vagyis joggal mondhatták ezt Mårtenssonék.

Vegyük sorra: 2012-ben a ’Bleed & Scream’-en meghonosították ezt az energikus, tökös hangzást és pár jó nótát is összehozzak, majd az ’Armageddonize’-on pedig ezt négyzetre emelték, és szinte kivétel nélkül kimértek minden dalt, mint egy laborban. Őszintén, nem vártam volna, hogy ezt felülmúlják a svédek, de sikerült, így a ’Monumentum’-on minden pontosan a helyére került. A dalok hossza és felépítése precízen, ízlésesen lett kiszabva, az egész anyag könnyen emészthető és dinamikus, a dallamok szokás szerint azonnal megragadnak, Magnus Henriksson riffjei és szóló pedig természetesen karcolnak. Még az sem tűnik fel, hogy egy remek dobos, Robban Bäck időközben kiszállt a csapatból. Elsősorban ez annak köszönhető, hogy a helyére beültetett Philip Crusner szintén nem amatőr dobos – és nem kisebb showman és energiabomba, mint elődje –, másodsorban pedig Erik a főkolompos, a vezér, aki pontosan tudja, hogy minek hol a helye és milyen formában.

Irtózatos energia árad a lemezből, ráadásul olyan különlegességek is feltűnnek ezúttal, mint a gregorián kórus a folkos, kelta témákkal megspékelt The Downfall Of Edenben, ami a lemez egyik sarokköve. Tulajdonképpen fogalmam sincs, hogy mi mást lehetne még ehhez hozzátenni, hiszen annyira egyben van a cucc, hogy kiemelni sem lehet dalokat. A fentebb említett személyes kedvencemen kívül a másik beindulós nóta, a ’80-as évek feszes hard rockját idéző Born To Lead viszi még nálam a prímet, de igazából mindegyik dal egy hatalmas sláger, minőségi megingásnak nyoma sincs ezúttal.

Azt hiszem, hogy a srácok a Melodifestivalenen (a svéd Eurovíziós előválogatón) adott performansszal sokak emlékezetébe bevéstek magukat, amit ha a legutóbbi és a mostani albumon mutatott kiváló teljesítményükkel együtt kitesznek az ablakba, akkor talán nagyobb koncerttermekben találhatják magukat. Persze ehhez szerencse is kell, de pont egy olyan fazonnak ne lenne, mint Erik Mårtensson?

Összegzés: 

Az Eclipse bizony most leszállított egy tízpontos lemezt, ami szerintem nem szorul különösebb magyarázatra. Persze aki akar, az kukacoskodhat, és találhat valami hibát ebben is, de az akkor is tény, hogy a mai dallamos hard rock mezőnyből Erikék az egyik, ha nem a legerősebbek, és ezt ezzel a slágerparádéval bizonyítják is. Nem elég, hogy az ’Armageddonize’-zal betetőzték munkásságukat, de a ’Monumentum’-mal még építettek mellé egy látványos és hibátlan műemléket is. Kíváncsi vagyok, hogy ezt ki tudja idén felülmúlni.

Dátum: 
2017. március 29
Pontszám: 
10
Szerző: 
TAZ

Avatarium – Teszteld Leifék első új dalát!

cs, 03/30/2017 - 06:31

Into The Fire / Into The Storm címmel meghallgathatjuk az Avatarium legújabb dalát, mely a május végén érkező ’Hurricanes And Halos’ lemezt indítja. Az anyag ezúttal közös munka eredménye, vagyis Leif Eidlingen kívül a többiek is hoztak ötleteket, dalokat a lemezre.

tovább

Black Star Riders – Jimmy DeGrasso nélkül folytatják

cs, 03/30/2017 - 06:23

Közös megegyezéssel távozott a Black Star Riders soraiból Jimmy DeGrasso dobos. A ritmusfelelős játéka a csapat mindhárom albumán – így a február 3-án megjelent ’Heavy Fire’-ön is – hallható.

tovább

Riverdogs – Nyáron jön Vivian Campbellék új lemeze

cs, 03/30/2017 - 05:59

Elkészült visszatérő lemezével a Los Angeles-i Riverdogs, melyben a Def Leppard gitárosa, Vivian Campbell penget. A lemez megjelenési időpontjáról már le is hullt a lepel, amit a hajtás után te is megismerhetsz.

tovább

The Wanton Bishops – Először Magyarországon a méregerős libanoni formáció (x)

cs, 03/30/2017 - 05:37

A The Wanton Bishops Bejrútban született, a világ kulturális kereszteződésében, ahol az énekes Nader Manour pszichedelia és blues iránti rajongása találkozik a Közel-Kelet extázisával, létrehozva ezt a semmihez sem fogható állatias és dögös zenét. A libanoni csapatot először hallhatjuk Magyarországon, méghozzá április 8-án, a Dürer Kertben.

tovább

Bloodbound – Gyere a koncertre az újrahasznosítás jegyében! (x)

cs, 03/30/2017 - 05:30

Tegnapelőtt este egy gdanski bulival hivatalosan is elstartolt a „Dragons and Witches Tour”, mely pár nap múlva, vasárnap érkezik meg Budapestre.

tovább

Gary Moore Emlékest – De hogy kerül a képbe a P. Mobil?

sze, 03/29/2017 - 10:05

Ahogy írtuk, az április 3-i Gary Moore Emlékest legnagyobb szenzációja Henrik Freischlader – az Emlékestek ihlette – tribute lemezének bemutatója lesz, melyen az album közreműködőinek nagy része is fellép majd, de ez csak az egyik durranása lesz az idén három külön blokkból álló koncertnek.

tovább

House Of Lords: Saint Of The Lost Souls

sze, 03/29/2017 - 09:38
Borí­tó: 

Megjelenés: 
2017
Kiadó: 
Frontiers Music
Weblap: 
http://www.jameschristianmusic.com
Stí­lus: 
hard rock
Származás: 
USA
Zenészek: 

James Christian – ének
Jimi Bell – gitár
Chris Tristram – basszusgitár
BJ Zampa – dob

Dalcí­mek: 

01. Harlequin
02. Oceans Divide
03. Hit the Wall
04. Saint of the Lost Souls
05. The Sun Will Never Set Again
06. New Day Breakin'
07. Reign of Fire
08. Concussion
09. Art of Letting Go
10. Grains of Sand
11. The Other Option

Értékelés: 

Helyénvalónak tűnik, ha rögtön az írásom elején elnézést kérek, mert bizony elfogult vagyok. A Lordok Háza ugyanis abszolút kedvenc nálam, amióta ismerem őket rajongok értük, minden kiadványuk megjelenése legalább akkora esemény nálam, mint a karácsony. Szóval a teljes objektivitás jelen recenziómban nem fog megjelenni, ezt kérem, mindenki nézze el nekem.

Abban viszont mindenki egyetért velem (legalábbis gondolom), hogy mióta kialakult a mostani House Of Lords-felállás, azóta minden lemez minőséget képvisel, és csalódni nem kellett egyik korongban sem. Pontosabban nem volt olyan lemez, amire ráfoghatnánk, hogy rossz vagy gyenge. Persze az újjáalakuláskor (vagy inkább átalakuláskor) sokan aggódtak, hogy mi lesz a régi muzsikusok nélkül, mi lesz a remek Gregg Giuffria vagy Chuck Wright nélkül, egyáltalán lehet-e őket pótolni. Azóta azonban az idő és a megjelent albumok igazolták James Christian döntését, miszerint Jimi Bell gitárossal és BJ Zampa dobossal viszi tovább a zenekart. 2006 óta megjelent hat stúdiólemez és egy élő album, rengeteg koncert és egész jó lemezeladások jelzik, hogy a lordoknál minden rendben van. Legutóbb 2015-ben jelentkezek albummal, és az ’Indestructible’ ha nem is rakta a lécet toronymagasra, de a kritika elég jól fogadta, kapták is a jó értékeléseket mindenfelé. Nyilván ízlések és pofonok, de való igaz, hogy egy kiváló album érkezett, és egy ilyen után nem könnyű a következőnek nekiugrani. Az elmúlt két év hozott némi változást a csapatban: basszusgitárosi posztra érkezett Chris Tristram, akinek igen komoly pedigréje van. Játszott Joe Lynn Turner vagy épp Slash mellett, de megfordult Leslie West bandájában, sőt dolgozott Ronny Munroe-val is, jelenleg pedig Jack Russel csapatában penget a lordok mellett. Szóval nem rossz muzsikus. A másik változás, hogy az „ötödik lord”, avagy a „nem hivatalos lord” pozícióban – amit a nemrégiben elhunyt Jeff Kent töltött be – mostantól az olaszok kiválósága, Michele Luppi szerepel.

Szükség is volt egy jó billentyűsre, mert a zenekar elmondása szerint az új lemezen sokkal nagyobb szerepet szántak a billentyűknek, hogy ezáltal a régi időkhöz kanyarodhassanak vissza és megidézhessék a korai albumok szellemét. Nem rossz gondolat, be kell látni, hiszen a debütáló lemez – vagy az azt követő ’Sahara’ – a műfaj klasszikusai közé tartozik, így pedig érthető, ha ezt szeretnék visszahozni 2017-re. Dallamosabb, érzelmesebb, uram bocsá’ slágeresebb anyagban gondolkodtak az urak, és ennek az eredménye lett a ’Saints of the Lost Souls’.

A lemez klipes nótája, a Harlequin indítja a lemezt, mégpedig kellően jól. Meglehetősen hosszú billentyűs felvezetéssel nyit a dal, mint anno például a Pleasure Palace. Aztán rendesen belelendül a banda, izgalmas riffel és jól eltalált tempóval csapnak le a hallgatóra. Ezt bizony eltalálták! Ezután érkezik az Oceans Divide, amivel kapásból sikerült elérni azt a célt, amit a banda beharangozott. AOR-ba hajló melódiák, tele érzelemmel és éneklésre serkentő dallamokkal. Ez sem rossz. James Christian ezeknek a daloknak a mestere, nála jobban kevesen tolmácsolják az ilyen és ehhez hasonló témákat. Eddig úgy nagyjából minden oké a koronggal. De!  Sajnos jön az a fránya de, amit nem akartam volna leírni, azonban nem tehetek mást. Amikor először hallgattam a lemezt, épp a vonaton ültem, és éreztem, hogy valami nem klappol. Ezt akkor betudtam annak, hogy a vonat nem a legalkalmasabb helyszín egy lemez figyelmes végighallgatásához. Később, amikor nyugodtan, fülessel a fejemen ismerkedtem az albummal, szomorúan konstatáltam, hogy az ének helyenként kapott egy jó adag utókezelést, aminek hála sokszor elveszik az élő muzsika varázsa. Másképpen fogalmazva: valószínűtlenné válik az, amit hallok. Körülbelül, mint amikor a pizzafutár becsenget a házba, és egy dögös, unatkozó háziasszony nyit neki ajtót, hogy aztán elcsábítsa a szegény futár fiút. Egyszerűen nem hiszem el. Azt aláírom, hogy egy jól elhelyezett effekt sokat dobhat az adott dalon, de amikor egy mesterien éneklő ember kap ilyen segítséget, az számomra nem igazán érthető. A másik fekete pontot a dobsoundra adnám. Azt nem állítom, hogy Angelo Sasso-i megszólalást hoztak össze az illetékesek, de ez a tompa és erőtlen valami csak a gépies hangzás érzetét erősíti. 2017-ben ezt nem nevezném professzionális teljesítménynek.

Többet érdemelne a lemez az ilyen hangzásbeli anomáliáknál. Mert a lemezzel túl nagy baj nincs. A Hit The Wall (tiszta '80-as évek feeling), a New Day Breakin és az Art Let Go vagy éppen a Concussion hallgatása közben én ízlésemnek kicsit már sok volt az érzelgősségből, és a slágerességből, bár nagyjából sejtettem, hogy ezt fogom kapni ,ezért nem dohognék különösebben. Nem is maga a rádióbarátság vagy a könnyedség a gond igazából, hanem maga a mennyiség, illetve a minőség. Ha az ember kicsit elkalandozik, nem is biztos, hogy észreveszi, hogy egyik dalt egy másik követi. Emlékezetesebb nótákat írtak már bőven, amik lágyak és könnyedebbek voltak, mégis azonnal megmaradtak az emberben. Most előfordult olyan, hogy az ötödik hallgatás után sem tudtam volna felidézni pár dalból egy sort vagy egy dallamot se. Lehet, bennem van a hiba, én azonban helyenként valami keményebb, hard rockosabb dolgot is vártam volna. Korábban azért a banda írt igazi „tökös” dalokat, mint például a Rock Bottom vagy a Bangin (hogy a Slip Of The Tongue-ot vagy a Pleasure Palace-et már meg se említsem). Keménységet a lüktető, ütemes fejrázásra ingerlő Grains Of Sand hoz a lemezre, viszont ez olyan, mintha mondjuk 1988-ban született volna. Zakatol a basszus a háttérben, hibátlanul szőnyegeznek a billentyűk, Jimi Bell pedig rittyent egy hibátlan szólót. Az ő teljesítménye ismét kiváló, Dumas egyik testőrére hajazó fizimiskájával a megjelenése is impozáns a jól felismerhető gitárjátéka mellett. Kiemelném még a címadó dalt is, mint a lemez egyik fénypontját. Na, ez olyan lett, ami gond nélkül képes felidézni a régi szép napokat, azt a bizonyos fénykort. Finoman indul, félpercnyi szintetizátorjáték után csap bele a banda a lecsóba. Gyors tempója felpezsdíti a vért, a dallamok olyanok, hogy azonnal énekelné őket az ember, a billentyűjáték talán itt idézi fel leginkább a legendás Giuffria mestert, a gitár részek pedig ismét hibátlanok. Ha még két-három ilyen nótát írtak volna, hónapokig nem esne ki a lemez a lejátszóból.

Összegzés: 

Az egyik szemem sír, a másik nevet. Amit a banda ígért, azt tulajdonképpen megtartotta, sok szintit raktak a lemezre és lágyabb, könnyedebb dalokat is írtak bőven. A baj csak az, hogy a ló túloldalára is átestek, és nem tudták az összes dalba belerakni azt a magával ragadó hangulatot és zenei világot, ami rájuk jellemző. Most bizony a lemez fele inkább töltelék, ami szódával ugyan még elmegy, de ettől ők többre képesek. A másik fele a lemeznek viszont hibátlan. Csak ne szólna úgy, ahogy…

Dátum: 
2017. március 29
Pontszám: 
7
Szerző: 
JLT

Seether – Új album tavasszal, ősszel pedig koncert Budapesten

sze, 03/29/2017 - 06:43

A dél-afrikai rockerek hazánkba látogatnak hamarosan megjelenő új, hetedik sorlemezükkel, melynek címe ’Poison The Parish’ lesz.

tovább

Queensryche – A Kamelot dobosával koncerteznek

sze, 03/29/2017 - 06:33

Megijedni nem kell, ugyanis Scott Rockenfield még mindig a Queensryche dobosa, azonban kivett egy kis szünetet, ugyanis megszületett fia, Rockson.

tovább

Labyrinth – Kisfilmen debütált a Someone Says

sze, 03/29/2017 - 06:05

Szűk egy hónap van még hátra az olasz csapat nyolcadik nagylemezének megjelenéséig, a legújabb klipen a harmadik promóciós dalt ismerhetjük meg.

tovább

Tom & Frank – Akik minden dalt feldolgoznak

sze, 03/29/2017 - 05:53

Talán kicsit erős ez a kijelentés, de tény, hogy az aktívan január óta dolgozgató norvég duó híresebbnél híresebb dalokhoz nyúl hozzá. Legutóbbi Filter-feldolgozásuk sokakhoz eljutott, még a zenekar is gratulált nekik a nagyszerű interpretáláshoz.

tovább

Na, ki a király?: King King, Zeals – A38 Hajó, 2017.03.22.

k, 03/28/2017 - 11:03

A zene tulajdonképpen egyfajta zajkeltés. Attól válik befogadható hangok együttesévé, hogy az ember talál benne valami kapaszkodót, valami olyan pluszt, ami számára kellemes érzetet kelt, ami miatt hajlandó odafigyelni rá. Ezért van az, hogy egyesek elkapcsolják a rádiót egy adóról, ha csak megpendül egy elektromos gitár. És ezért van az is, hogy én, aki a blues zenével alapból nem tudok mit kezdeni (a blues rockot alaposan megcifrázó Ben Granfelt szavaival: „Unalmas az a három akkord”), ha egy zenész a hard rock felől közelít a blueshoz, mindjárt könnyebben meglelem azt a vezérfonalat, ami mentén befogadhatóvá válik számomra a blues zene. De ezen az estén mindkét előadóban sikerült felfedeznem valamit, ami zenévé varázsolta az A38-on felcsendült zajokat.

tovább

Damian Wilson – „Sajnos ez nem egy közös döntés volt”

k, 03/28/2017 - 06:44

Közleményben szólt a rajongókhoz Damian Wilson, akit 2007-es második visszatérése ellenére a tegnapi bejelentés alapján tíz év után lapátra tett a Karl Groom kormányozta Threshold.

tovább

Sinner – Pénteken jön a lemez, itt egy új dal

k, 03/28/2017 - 06:22

Már csak napok választanak el minket az új Sinner-album megjelenéséig, ennek ellenére Mat Sinnerék még egy friss szerzeményt megosztottak a rajongókkal a világhálón.  

tovább

Adrenaline Rush – Íme a bűnös!

k, 03/28/2017 - 06:11

A Frontiers Music áprilisi újdonságai között érkezik majd a svéd hard rock csapat második nagylemeze, amelyről már a harmadik promóciós tétel is elérhetővé vált.

tovább

Cream – Különleges jubileumi koncertek

k, 03/28/2017 - 05:54

Mivel az eredeti nagy hármas Jack Bruce halála és Ginger Baker egészségi állapota miatt már nem állhat színpadra, az utódok emlékeznek meg a legendás trió megalakulásának ötvenedik évfordulójáról.

tovább

Ossian – ’Az igazi szabadság’: az előrendelések alapján máris aranylemez! (x)

k, 03/28/2017 - 05:41

Az új Ossian-album megjelenésére még 3 és fél hetet várni kell, azonban a hűséges rajongótábornak köszönhetően az előrendelések alapján a kiadvány már most elérte az aranylemez státuszt!

tovább

Oldalak

Rockhírock

  • 2019, július 21

    Újra Moto-Rock Weekend a Hajdúnánási Gyógyfürdőben!
    Napjaink legsikeresebb zenekarai, 300 nm2-es sörsátor,III. ChiliX Erősevő
    Verseny, Hernyák Imre szkander Európa Bajnok szkander showja,ingyenes

  • 2019, július 19

    Somló Tamás 1947. november 17-én született, zenetagozatos iskolában tanult hegedülni, majd az Állami Artisaképzőben végzett. 

    Első zenekara a részben általa, 1960-ban alapított Atlasz volt, 1964-től viszont már az Omega

  • 2019, július 10

    Koncertsorozattal turnéznak, az év végéig egy új albumuk és a zenekarról szóló könyv is megjelenik.

    Az Omega együttes búcsúkoncertet még soha nem jelentett be és nem is fog, mert az Életfogytig rock ’n’ roll mottó lett, tehát, amíg bírjuk

  • 2019, július 8 -

    Óriásit megy a Cityrocks Hungary által szervezett dóm téri flashmob a nemzetközi közösségi oldalakon.

    A hazai online portáloknak és zenei szaklapoknak köszönhetően egy év alatt már több százezren nézték meg a SzegedRocks2018 rockzenei

  • 2019, június 22

    Ha vasárnap Budapesten lennék, természetesen én is elmennék a Hősök terére meghirdetett Szabadságkoncertre, mert a fellépők közel felét magam is bírom vagy bírtam egykor és szívesen megnézném a sajátos gigaprodukciót, mellyel csak egy hatalmas

Oldalak