The Who

The Who

Brit rockegyüttes, melyet 1964-ben alapított Pete Townshend gitáros, Roger Daltrey énekes, John Entwistle basszusgitáros és Keith Moon dobos.
A zenekart a hard rock egyik legnagyobb úttörőjének és a könnyűzene egyik legbefolyásosabb együttesének tartják, dinamikus koncertjeik megelőlegezték a stadion rockot, nyers korai korszakuk a punkot (gyakran nevezik őket "A punk nagyapjainak"), és kései art korszakuk a rocktörténelem első rockoperáját szülte (Tommy, 1969). My Generation című daluk egy korszak fiatalságának lett a himnusza.
Több neves kortárssukkal egyetemben részt vettek az 1969-es Woodstocki fesztiválon.
Bár nem állt személyüktől messze az extravagancia, igazi "rosszfiú" imidzsüket menedzsereik tanácsára vették fel. Őrjöngtek a színpadon, gitárt és dobot törtek (az első amerikai tévéfellépésükön például Keith Moon felrobbantott egy adag puskaport). A szállodai szobákat is romhalmazzá törték, a bútorokat pedig kidobálták az ablakon.
Az 1970-es évekre a zenekar jelentősége és művészi törekvései is csökkentek. 1978-ban elhunyt Keith Moon, helyét Kenney Jones vette át a Small Facesből. 1982-ben végleg feloszlottak, majd hosszú idő után, 2004-ben Townshend és Daltrey újra összeálltak egy hosszabb turné erejéig.
(John Entwistle basszusgitáros 2002-ben halt meg)

Teljes koncert:

Rockhírock

Oldalak