Sting kapta az idei zenei Nobelt

Sting brit énekes, dalszövegíró és Wayne Shorter amerikai jazzszaxofonos, zeneszerző kapja idén a zenei világ Nobel-díjaként emlegetett svéd Polar-díjat.

A híres énekes-dalszerző a kivételes művészi teljesítményekért járó zenei Polar-díjat XVI. Károly Gusztáv svéd királytól vette át június 15-én - írja az MTI. Az énekes mellett Wayne Shorter jazz legenda is megkapta Svédország legnyagobb zenei díját.

Sting, eredeti nevén Gordon Sumner az indoklás szerint azért kapja az elismerést, mert „többféle zenei műfajban alkotott, mint generációja bármely más zenésze″. Kiemelték: a klasszikus popzenét virtuóz zeneiséggel és műfaji nyitottsággal kombinálta. „Sting valódi világpolgár, aki fáradhatatlanul használta hírnevét arra, hogy az emberi jogokat védje″ – olvasható a közleményben.

- Megtisztelve érzem magamat, hogy itt lehetek veletek ezen az eseményen. Tisztában vagyok a díj tekintélyes múltjával: a különleges tehetségekkel, akik megelőztek engem és a jelentős hozzájárulásukkal a világ zenéjéhez - mondta Sting.

A Polar Music Prize elnevezésű zenei díjat Stig Anderson, az ABBA együttes egykori producere, a Svéd Királyi Zeneakadémia 1997-ben elhunyt tagja alapította 1989-ben 42 millió svéd koronás hozzájárulással. A világ legjelentősebb zenei trófeáját akarta létrehozni, amellyel évente egy vagy több embert, csoportot vagy intézményt tüntetnek ki műfajtól függetlenül ismerve el kivételes teljesítményüket. A rendszerint egy popzenészt és egy klasszikus zenészt elismerő díjat 1992-ben adták át először. A korábbi nyertesek között volt Yo-Yo Ma amerikai csellóművész és Paul Simon dalszerző, énekes, Patti Smith amerikai énekesnő és a Kronos Quartet, Ligeti György zeneszerző és B. B. King amerikai blueszenész, valamint Paul McCartney, Bob Dylan és a Led Zeppelin.

Rockhírock

  • 2018, március 18

    A Queen dalokból készült We Will Rock You musical 2018 májusában ismét Budapesten a BOK SYMA Csarnokban lesz látható.

    A West End 20 leghosszabban futó musicaljének listáján a 14. helyen áll

  • 2018, március 11

    Bódi László a Republic együttes alapító tagja, énekese és frontembere, Magyarország egyik legsikeresebb zenésze, dalszerzője éveken át krónikus szívritmuszavarban szenvedett pedig meg is műtötték koszorúér-betegsége miatt, életének

  • 2018, március 8

    Barta Tamás 1962 őszén kezdte meg középiskolai tanulmányait a Landler Jenő Villamosipari Technikumban, ahol Fenyő Miklós osztálytársa volt. Mivel többet jártak az iskola mellé, mint az iskolába, 1964-ben mindkettőjüket kirúgták.

  • 2018, február 20

    A zenekar március 3-án a tavaly októberben elhunyt alapítótagra fog emlékezni az estén.

    „A koncerten egy dallal kifejezetten rá fogunk emlékezni, de Som Lajos szerzőként közreműködött számos

  • 2018, február 13

    A napokban friss videoklippel jelentkezett az Aurora zenekar - a klasszikus dal koncertverziójának kép -és hanganyagát egyaránt a január 20-i, budapesti koncerten rögzítették.

Oldalak