Stevie Ray Vaughan

Stevie Ray Vaughan (született Stephen Ray Vaughan Dallas, Texas, 1954. október 3. – East Troy, Wisconsin, 1990. augusztus 27.) amerikai zenész, zeneszerző, blues gitárvirtuóz és énekes. Gyakran emlegetik nevének rövidítésével: SRV.

Dallasban nevelkedett. Bátyja, Jimmie Vaughan szintén blueszenész volt. Stevie említi, hogy Jimmie egyik barátja, Doyle Bramhall volt „…az első, aki azt mondta, jól zenélek”, és aki folytatásra biztatta.

1965-ben a testvérek blues-zenei pályafutása majdnem véget ért szüleik (Martha és Jimmie) által, mivel drog- és alkoholfogyasztásuk nőtt. Mégis a korlátozások ellenére csak megszállta a kis Stevie-t az "ördög". Saját bevallása szerint egy dallasi gyorsétteremben dolgozott mosogatófiúként, mikor azt mondta magának "…ezt márpedig soha többet újra… gitározni fogok majd, mint Albert King."
Stevie Ray Vaughan szobra Austinban (Texas, USA)

Középiskolásként belekóstolt a garázsban gyakorló együttesek életébe: Cast of Thousands, Krackerjack, Nightcrawlers, az utóbbi zenekarba Doyle Bramhall hívta meg. A csapat aránylag sikeres volt, mindaddig, míg a kiadójuk (A&M) úgy nem döntött, nem adja ki a srácok lemezét. A csalódott együttes visszautazott Texasba. Tehát 1973-ban, úton hazafelé Stevie megtalálta "első feleségét" ("First Wife"), egy 1959-esnek hitt Fender Stratocastert, ami az első helyen maradt egész élete során, már ami a gitárokat illeti.

Az első komolyabb zenekara a Paul Ray & The Cobras volt, akikkel austin-i bárokban lépett fel az 1970-es évek közepén. Egyben az első együttes, mellyel felvételt készített (Other Days, 1975) (W.C. Clark – basszus, Lou Ann Barton – énekes, Freddie "Pharoah" Walden – dob és Mike Kindred – billentyűs). 1975-ben megalapította a Triple Threat együttest (basszusgitár – Jackie Newhouse, dobos – Chris "Whipper" Layton, énekes – Lou Ann Barton). Rövid ideig a szaxofonos Johnny Reno is csatlakozott hozzájuk, Freddie helyét pedig átvette Chris. A későbbi Double Trouble körvonalazódni kezdett…

A texasi bárokban eltöltött évek után 1978-ban Barton elhagyta az együttest a "Roomful Of Blues"-ért, a srácok pedig egy apró változtatást vittek véghez a zenetörténetet illetően: felvették a Double Trouble nevet ( Otis Rush dala után) és Stevie a zenekar érdes hangú énekesévé lépett elő.

A Double Trouble Austin környékén tevékenykedett és Texasban hamar nagy ismertségre tett szert. Felfigyelt tehetségére Johnny Winter gitáros is és Clifford Antone a legendás Antone's klub vezetője is. Az áttörést az 1980. április 1-jén "Steamboat 1874"-ben, Austinban rögzített fellépés rádiófelvétele jelentette számukra, melynek felvétele Mick Jagger kezei közt landolt. Később posztumusz korongként ezt meg is jelentették "In the beginning" címmel. Következésképp a mountreux-i Jazz Fesztiválon kötöttek ki hihetetlen gyorsasággal. Az első kiadó és szerződés nélküli együttesként, aki ezt megtette…

1982-ben a mountreux-i Jazz Fesztiválon David Bowie és Jackson Browne figyelmét is felkeltették. Bár a koncertjük vegyes fogadtatásban részesült, mégis így történt, hogy Stevie az 1982-es "Let's Dance" című David Bowie albumon játszik. Stevie és együttese stúdióközelbe kerül, hiszen ingyen dolgozhattak Brown stúdiójában. Így rögzítették mint demót a későbbi Texas Flood albumot. Rövidesen lemezszerződést kötött velük az Epic kiadó, és az a bizonyos bemutatkozó album végre megérkezett.

Vaughannak és zenekarának a bemutatkozó albuma 1983 nyarán jelent meg Texas Flood címmel (Epic, l38734), pár hónappal a Bowie album megjelenése után. A felvételek a los angeles-i Down Town Studio-ban készültek Kaliforniában és az austin-i Riverside Sound stúdióban Texasban. A címadó dal Larry Davis szerzeménye.

A Voodoo Chile (Slight Return) album megkapta a jelölést a „Best Rock Instrumental Performance”-ra.[forrás?] Ugyanebben az évben SRV megkapja a W.C. Handy National Blues díjat mint „Entertainer Of The Year” (Az év szórakoztató egyénisége) és „Blues Instrumentalist Of The Year” (A legjobb instrumentális blues előadó). Ez volt az első alkalom, mikor a két díjat egy és ugyanazon személy söpörte be…

A '85-ös „Soul To Soul” a Double Trouble harmadik lemeze, és ismét aranylemez, Stevie a 15-ik Grammy jelölésénél jár ekkor, de a „Live Alive” idején SRV az összeomlás szélén áll. Az 1986-os németországi turné során rosszulléteit és összeesését követően az egész turnét lemondták.

Stevie a rehabilitáción eltöltött idő után megmutatta, hogy nem adja fel. Ezután teljesen felhagyott az alkohollal és droggal, majd két album producereként is feltűnik (In Step és Family Style). Az In Step-ért 1990-ben Grammy díjat kapott.

Rajongói véleménye szerint minden idők legnagyobb fehér blues-gitárosa volt. Stevie Ray Vaughan élete egyik legjobb koncertjét adta élete utolsó éjszakáján. Alpine Valley-ben Eric Claptonnal, Buddy Guy-jal, Robert Cray-jel, és testvérével, Jimmie Vaughannal játszotta Robert Johnson klasszikus "Sweet Home Chicago"-jának 20 perces változatát.

Az Alpine Valley-ben rendezett koncert után, Vaughan és Clapton turné-csapatának számos tagja lelte halálát, mikor az őket szállító helikopter sűrű ködbe került és lezuhant egy sídomb mellett. Stevie Ray búcsúztatásán Dallasban Bonnie Raitt, Stevie Wonder és Jackson Browne énekelték az Amazing Grace-t. Több, mint 3000 rajongó fogta körül a búcsúzó barátokat a helyszínen.

Nyughelye 1990. augusztus 31-e óta a Laurel Land Memorial Park, Dallas, Texas.

Rockhírock

  • 2017, november 2

    Brian Johnsont is lesújtotta Malcolm Young hétvégi halála. Az AC/DC volt frontembere nyilatkozatában megerősítette a tényt, amit sokan a mai napig nem tudnak: Malcolm volt a zenekar igazi agya.

  • 2017, november 1

    Se szeri, se száma a visszaemlékezéseknek, bejegyzéseknek, rövid, személyes mondatoknak Malcolm Young halála kapcsán. „Nagyon szomorú vagyok, hogy egy újabb barátom haláláról értesültem. Nagyon hiányzik majd”, tette közzé Ozzy Osbourne.

  • 2017, november 1

    Meghalt Malcolm Young rockzenész, gitáros, dalszövegíró, az AC/DC alapítótagja – tudatta a zenekar Facebook-oldalán. Ő volt az, aki testvérével, Angus Younggal 1973 novemberében létrehozta a legendás bandát, amelynek ritmusgitárosa, vokalistája és dalszerzője is volt

  • 2017, november 1

    Harmadszor esnek egymásnak gitáros sztárjaink

    Harmincegy esztendeje annak, hogy hat gitáros mérte össze tudását a Petőfi Csarnok színpadán. Az akkori frenetikus sikeren felbuzdulva Felkai Miklós másodszor is nekiveselkedett a csörtének, amelynek

  • 2017, november 1

    A legendás rádiósra emlékezünk. 

    November 13-án, 90 éves korában Münchenben elhunyt Ekecs Géza (1927–2017) , a Szabad Európa Rádió emblematikus szerkesztője, műsorvezetője, a Teenager Party Cseke Lászlója – tudta meg a nemzetikonyvtar.blog.hu Ekecs

Oldalak