Scorpions

A Scorpions német hard rock együttes, amely 1965-ben alakult Hannoverben.
Első albumukat 1972-ben adták ki Lonesome Crow címmel, majd az ezt követő 1970-es években megjelent lemezeikkel elsősorban Európában és Japánban arattak sikereket. Az amerikai áttörést az 1980-as évek elején készült albumaikkal (Blackout, Love at First Sting) érték el, melyeken már teljes mértékben kiteljesedett az együttes védjegyszerű stílusa. A zenekar legsikeresebb formációja (1978–1992) az alábbi volt: Francis Buchholz basszusgitár, Klaus Meine ének, Matthias Jabs gitár,
Rudolf Schenker gitár és Herman Rarebell dobok. Ebben az összeállításban vették fel az olyan híres slágereiket, mint a Blackoutot, a Still Loving You-t, a No One Like You-t és a Rock You Like a Hurricane-t. Az együttes leghíresebb dala a Wind of Change című ballada.

 

Az 1990-es évek közepétől veszítettek korábbi népszerűségükből, az évtized második felében készült kísérletezős hangvételű albumaik mind a kritikusok, mind a rajongók részéről vegyes fogadtatásban részesültek. A 2004-ben megjelent Unbreakable című albummal visszakanyarodtak korábbi hangzásvilágukhoz, de az ezt követő Humanity: Hour I (2007) és az együttes búcsúlemezének számító Sting in the Tail (2010) is a zenekar legsikeresebb lemezein hallható zenei világot eleveníti meg. 2010-ben bejelentették, hogy több évig tartó világ körüli búcsúturnéra indulnak.

Scorpions rocklegendák  /tarhely/les80rock/kepek/scorpions_2011_rocklegendak_1.jpg

A Scorpions Európa egyik legismertebb hard rock együttese, amely egyben Németország legsikeresebb rockegyüttese is. Világszerte több mint 120 millió lemezt adtak el, (ebből 10,5 milliót az Egyesült Államokban de más források szerint több mint 150 millió eladott lemez fűződik a nevükhöz. A VH1 zenecsatorna 100 legnagyobb hard rock előadója listáján a 46. helyre kerültek. Ugyanennek csatornának a 100 legnagyobb hard rock dal listáján a Rock You Like a Hurricane című daluk 18. helyezett lett.
A német zenekar több évtizedes múltját és rangját jelzi, hogy korábban olyan zenekarok voltak az előzenekarai, mint a Metallica, a Bon Jovi és a Def Leppard.

Teljes koncert:

Rockhírock

  • 2017, november 2

    5 ezer ember meghallgatás után, az amerikai X-Faktorból ismert Jeff Gutt lett a befutó. Hivatalosan is ő a Stone Temple Pilot új énekese.

    Az együttes eredeti énekesét, az azóta kábítószer

  • 2017, november 2

    Brian Johnsont is lesújtotta Malcolm Young hétvégi halála. Az AC/DC volt frontembere nyilatkozatában megerősítette a tényt, amit sokan a mai napig nem tudnak: Malcolm volt a zenekar igazi agya.

  • 2017, november 1

    Se szeri, se száma a visszaemlékezéseknek, bejegyzéseknek, rövid, személyes mondatoknak Malcolm Young halála kapcsán. „Nagyon szomorú vagyok, hogy egy újabb barátom haláláról értesültem. Nagyon hiányzik majd”, tette közzé Ozzy Osbourne.

  • 2017, november 1

    Meghalt Malcolm Young rockzenész, gitáros, dalszövegíró, az AC/DC alapítótagja – tudatta a zenekar Facebook-oldalán. Ő volt az, aki testvérével, Angus Younggal 1973 novemberében létrehozta a legendás bandát, amelynek ritmusgitárosa, vokalistája és dalszerzője is volt

  • 2017, november 1

    Harmadszor esnek egymásnak gitáros sztárjaink

    Harmincegy esztendeje annak, hogy hat gitáros mérte össze tudását a Petőfi Csarnok színpadán. Az akkori frenetikus sikeren felbuzdulva Felkai Miklós másodszor is nekiveselkedett a csörtének, amelynek

Oldalak