Rainbow 1995.

Rainbow - Rockpalast 1995:

Ritchie Blackmore - guitar
Douglas White - vocal
Candice Night - vocal
Greg Smith - bass
Paul Morris - keyboard
Chuck Burgi - drums

tracklist :

01) Spotlight Kid
 02) Too Late For Tears
 03) Medley: Long Live Rock 'n' Roll / Black Night
 04) Hunting Humans
 05) Medley: Wolf To The Moon / Beethoven
 06) Still I'm Sad
 07) Man On The Silver Mountain
 08) The Temple Of The King
 09) Black Masquerade
 10) Ariel
 11) Since You've Been Gone
 12) Perfect Strangers
 13) Sixteenth Century Greensleeves
 14) Hall Of The Mountain King
 15) Burn
 16) Smoke On The Water

Rainbow - Stranger in Us All (1995)

Ritchie Blackmore-ban nagyon sokáig érlelődött a második kilépés Purple-ből, és ez a zenekar stúdió és koncert teljesítményére is nagy hatással volt. Jelen voltam az 1987. januári és az 1991. február 05-i BS koncerteken, és mind a két alkalommal meggyőződhettem Blackmore őrlődésén... 1987-ben a House Of Blue Light album turnéjával jártak náluk Ian Gillan-nel a fronton... Blackmore nagyon jó volt, de láthatóan nem érezte magáénak a zenekart... Olyannyira, hogy Gillan-t kiutálta a bandából 1989-ben... Az új énekest Blackmore hozta, a Rainbow-t is megjárt Joe Lynn Turner énekelt az 1990-es Slaves And Masters albumon, ami így kommerszebb, "amerikásabb" lett, és így inkább Rainbow volt, mint Purple... Sok kritikus Deep Rainbow-nak szokta hívni... 1991. február 05-én ezt az albumot mutatták be Turner-rel a fronton... Alátámasztva a Rainbow-érzést, a tunén elővették a Difficult to Cure című Rainbow-klasszikust is... Aztán valami csoda folytán 1993-ban a The Battle Rages On...-ra visszatért Gillan... Blackmore szinte őrjöngött, le-fel járt a színpadról, majd 1993. novemberben végleg kilépett (helyére a turné végéig, átmenetileg Joe Satriani érkezett, végleges megoldásnak pedig 1994-ben Steve Morse.) Ritchie Blackmore pedig újra elővette az ismert menekülési útvonalát, a Rainbow zenekart, ami mindig, egy személyben róla szólt...
Ennek az őrlődésnek volt egy másik aspektusa is... Blackmore 1989-ben egy focipályán ismerkedett meg Candice Night-al, jelenlegi párjával (a későbbi Blackmore's Night énekesnőjével). A hölgy háttér énekesnője lett 1993-ban a Purple-nek a Rainbow-klasszikus Difficult to Cure alatt, kijelölve a máig tartó irányt Blackmore számára, ami persze Gillan-nek nem igazán tetszett a The Battle Rages On... környékén... A probléma robbanásig feszültté tette a zenészek viszonyát...
Kilépése után gyorsan magára talált Ritchie Blackmore... Két közös dalt hozott össze Candice Night szövegével, a nagy formátumú ballada Ariel-t és a zeneileg Grieg klasszikus művének alaptémájára épített Hall of the Mountain King-et.... és elkezdett új tagokat toborozni zenekarához... A sokat próbált Greg Smith lett a basszer, Doro mellől Paul Morris lett a billentyűs, John O'Reilly a dobos (akit 1997-ben Meat Loaf mellől John Micelli váltott), és Candice javaslatára a skót Doogie White az énekes, aki előtte 1991-környékén a Praying Mantis tagja volt...
A tagok előéletéből következtetni lehet a Stranger in Us All tartalmára... Modernséget árasztó, feszes ritmust kapunk, neo-klasszikus ízű hard rock témákkal, valahol a dallamos amerikai rádióbarát zene és az ősi brit hard rock közé tehető melódiákba csomagolva, amit egy Joe Lynn Turner-hez nagyon hasonló hangú énekes ad elő... Olyan zenét, ami modern akar lenni, de mégis minden porcikájában Ritchie Blackmore-é... A kilencvenes évek közepén egyszerűen képtelenség volt ilyen zenével sikert elérni... A tisztítótűzként megjelent, majd akkoriban már lecsengővé amortizálódott grunge után, egy ennyire letisztult és finom albumot Amerika nem szerethetett... Akkoriban a rockzene minden fronton Amerikáról szólt, a Stranger in Us All témáinak dallamosabbik fele is hozzájuk akart szólni... Sikertelenül... Persze ettől még lehet nagyon jó ez az album, és szerintem az is... A kilencvenes évek közepének egyik legjobb, hanem legjobb hard rock albuma! Ritchie Blackmore játéka egyszerűen zseniális minden pillanatában... Tiszta, pontos, stílusos, kemény és finom, utolérhetetlen... Igaz a zenészei nem tudtak kreativitásban felnőni zsenijéhez, meglepetést nem tudtak okozni, de összességében talán nem is kellett nekik... így a kíséretek is rendben voltak...
forrás: passzio.hu

Rockhírock

  • 2017, július 20

    Chester Bennington 41 éves volt, és évek óta küzdött alkohol-, és drogproblémákkal.

    A hírt először a TMZ osztotta meg, a lapnak a Los Angeles-i rendőrség erősítette meg, hogy helyi idő szerint csütörtök délelőtt 9 órakor találtak rá az énekes holttestére,

  • 2017, június 25


    Az earMUSIC kiadó gondozásában The Last Night Of The Electrics címmel július 14-én jelenik meg a brit rock legenda Status Quo koncertanyaga. Az anyagot a tavalyi évben rögzítették, a Status Quo nagyszabású, érzelmileg felfűtött londoni koncertjén, a világhírű

  • 2017, június 16

    Sting brit énekes, dalszövegíró és Wayne Shorter amerikai jazzszaxofonos, zeneszerző kapja idén a zenei világ Nobel-díjaként emlegetett svéd Polar-díjat.

    A híres énekes-dalszerző a kivételes művészi teljesítményekért járó zenei Polar-díjat XVI. Károly

Oldalak