Queen

Queen rocklegendák

A legendás brit rockcsapatot 1970-ben alapította Brian May gitáros, Roger Taylor dobos és Freddie Mercury énekes, majd 1971 ben csatlakozott John Deacon basszeros. Igy alakult ki a csapat 21 (!) évig változatlan felállása. A Queen nevet - ami az angol szleng-ben a női ruhába bújt homoszexuális jelentéssel is bír - az énekes találta ki, aki maga is ekkoriban vette fel a Mercury nevet. 1973-ban került a piacra bemutatkozó lemezük, mely a banda nevét viselte. Az anyag nem lett valami sikeres, a kritikusok hűvös távolságtartással szemlélték, bár már ezek a nóták is sokat sejtettek a csapat tehetségéből. 1974-ben adták ki a II-es számmal jelölt korongjukat, ám ez sem hozta meg a hőn áhított sikert. Ennek ellenére az év második felében piacra dobták a harmadik albumot, a Sheer Heart Attackot, amely pozitivabb visszhangot kapott. Ennek az anyagnak, és a csapat korai stílusának két fő erénye van: a négy tag egyenrangú dalszerzői és énekesi tehetsége, illetve a korong dalainak sokszínűsége. Énekelnek kard rockot, heavy metalt, dixielandet, szerelmes pop- és rockslágert, prog rockot, folk rockot és század eleji music hallt. Az angol listán mind az album, mind a róla kimásolt kislemez, a Killer Queen második lett. Ettől kezdve a banda megállíthatatlanul száguldott a világsiker felé. 1975-ben elkészítették az egyik legjobb albumuknak tartott A Night at the Opera-t, amelyből a Bohemian Rhapsody című szám, illetve annak videoklipje lett hatalmas siker. Nagy viták előzték meg a nóta kislemezre másolását, mert a menedzsment a maga közel hatperces idejével túl hosszúnak tartotta a dalt ahhoz, hogy sikeres lehessen. Végül mégis megjelenhetett, Mercury pedig adott egy példányt egy rádiós barátjának azzal a megkötéssel, hogy nem játszhatja le munkahelyén. A cimbi ennek ellenére két nap alatt vagy egy tucatszor lenyomta, így a kislemez hamarosan listavezető lett, ahogyan az album is.

A nemzetközi hírnév és a pénzügyi sikerek arra sarkallták a csapatot, hogy lemezeiken folytassák a bevált hangzást, és koncertjeiken a maximális látványt nyújtsák. Ezt a legmodernebb technikák felhasználásával, illetve Mercury zsenialitásával érték el. Az impulzív frontember kivételes hangadottságával, öltözködésével, mozgásával és viselkedésével mindent elkövetett, hogy a rajongók minél jobban szórakozzanak fellépéseiken. Mercury, mint rendkívül karizmatikus és zseniális tehetségű előadó, képes volt feltüzelni a tömegeket. Előadásmódja az évek múltával egyre profibbá vált, ezzel párhuzamosan azonban énekhangja élőben elhalványult, ezt profizmusával egvenlitette ki. Jellemző mutatványai közé tartozott a mikrofonállvánnyal való gitározás - a gitárszólók során gyakran versenyt gitározott Brian May-jel, a koncertek megszokott elemévé vált a közönséggel való énekpárbaja, a nárcisztikus és különc mozgáselemek, valamint a dalok refrénjeinek a rajongókkal való énekeltetése. Jó példa ez utóbbira a We Will Rock You című nóta. Ezt a szuggesztív, erőteljes színpadi előadásmódot Mercury kedvenc zenesze, Jimi Hendrix ihlette. Freddie-n kívül a többiek nem voltak túl aktivak a koncerteken, már ami a mozgaskultúrát illeti. A banda 1976. szeptember 18-án ingyenes koncertet adott a londoni Hyde Parkban mintegy 150-200 ezer rajongó előtt; addig még soha nem léptek föl ekkora tömeg előtt. Még ugyanebben az esztendőben boltokba került következő sorlemezük, az A Day at the Races. Az anyag sikere kisebb volt, bár az A Night at the Opera-hoz hasonlatos zenei sokszinűséget vonultatott fel. A csapat tagjai részt vettek az albumot promotáló Day at the Races Stakes elnevezésű lóversenyen, melyen mind a négyen, anélkül, hogy összebeszéltek volna ugyanarra a lóra tettek, és nyertek. Az 1977-es News of the World cimű korong a nagy tengerentúli áttörést jelentette. Két legnagyobb, rock-himnusszá vált nótajuk, a We Are the Champions és a We Will Rock You végigsöpört a földkerekségen. Mint a korong számaiból is hallható, a csapat egyszerűbbé tette zenéjét, igy a nóták nagyon jól előadhatóak lettek a koncertek során, azaz kialakitották a maguk stadion-rock stílusát.

1979-ben adták ki a híres-hírhedt Bicycle Race című kismemezt. Miért írjuk, hogy hírhedt? Mert a számhoz készített kliphez félszáz meztelen lány részvételével bicikliversenyt rendeztek a Wembley-ben. Az eset vihart kavart, a kislemez amerikai kiadásának borítóján nem jelenhettek meg a meztelen női fenekek, azokra bugyit rajzoltak. A szigorú cenzorok a klipet mind az USA-ban, mind Kanadában betiltották. A Jazz című korong pénzügyileg sikeres volt, ám a felvezetésnek nem kis részben köszönhetően, a kritikusok húzták a szájukat. A 70-es évek végén beindult a new wave, aminek hatása alól a Queen sem vonhatta ki magát. 1980-ban elkészitették a Flash Gordon című sci-fi film zenéjét. A következő év januárjában kezdték meg első dél-amerikai turnéjukat. A műfaj előtt ez a terület még feltörésre váró szűzföld volt, igy a Queen-turné hatása felmérhetetlen jelentőségű volt. jellemző a kirobbanó sikerre, hogy a túra alatt az argentin kislemezlista első tíz helyén csak a csapat nótai tanyáztak. Még ugyanebben az évben a boltokba kertült egy tripla válogatásalbum, a Greatest Hits. 1982-ben rukkoltak elő a Hot Space cimű anyaggal, mely már teljes mértékben az új hullám hozta változás jegyében késztült. Jóllehet a korong viszonylag sikertelen volt, ám egy sikeres kislemez lekerült róla: az Under Pressure cimű David Bowie-val felvett duett lett a második angliai listavezető daluk. A nóta teljesen a véletlen szülötte: egy olyan alkalommal bukkantak rá, amikor Bowie meglátogatta őket stúdiójukban, és örömzenélésbe kezdtek. 1984-ben megjelent a The Works cimű albumuk, és az erről kimásolt kislemez, a Radio Ga Ga 19 országban lett listavezető. Az emlékezetes I Want To Break Free klipjében egy angol sorozatot parodizálandó mindannyian női ruhába búljtak, és a prűd amerikai MTV visszautasitotta a klip lejátszását. 1985 januárjában a Rock in Rio fesztiválon olyan nevek tarsaságában léptek fel, mint az AC/DC, az Iron Maiden, vagy Ozzy Oshourne. Juliusban aztán a hires-neves Live Aid, az afrikai éhezők megsegitésére tartott nagyszabású konerten vettek részt. A banda közel húszperces programja frenetikus sikert aratott. Bár a nagyszábasú fellépés előtt még az átmeneti feloszlást fontolgatták, ám ez a siker új erőt adott a további munkához. Még a siker lázában égtek, amikor megirták One Vision cimű dalukat. 1986-ban Russel Mulcahy rendező kereste meg a bandát azzal, hogy irják meg készulő filmjének, a Hegylakónak a zenéjét. Az együttműködés eredményét a kiváló A Kind of Magic című lemezen élvezhetjük, melynek közel felét a filmhez írt zenék teszik ki. Az anyaghoz kapcsolódó turné, a Magic Tour in Europe 1986. június 7-én indult Angliában. Július 11-én a Wembley-ben két telt házas koncertet is adtak, amit rögzítettek, és később megjelent DVD-n.

Július 27. emlékezetes minden magyar rockrajongó számára: ekkor lépett fel a Királynő a Népstadionban, ahol Freddie nagy sikert aratott a Tavaszi szél vizet áraszt című népdallal. Az egyes állomásokon felvett hanganyagokból még abban az évben piacra dobták a Live Magic albumot. 1987-ben Mercury a spanyol operaénekesnővel, Monserrat Caballéval közösen alkotta meg a Barcelona című albumot, majd 1989-ben megjelent a Miracle. A róla kimásolt I Want It All kislemez azonnal a harmadik helyre ugrott a slágerlistán. Következő albumuk beharangozásaként 1991. február 4-én megjelent az Innuendo kislemez, majd kiadták a hasonló című albumot is, amely az első helyen nyitott az albumlistán. A kritikák megosztottak voltak, a sajtó pedig inkább Freddie egészségi állapotával foglalkozott. Ezt a korongot már nem követte turné, Mercury félrevonult a nyilvánosságtól, miközben az AIDS-betegség teljesen felőrölte szervezetét. 1991. november 24-én, vasárnap este gyászba borult a zeneszerető világ: Freddie Mercury, a Queen énekese 45 éves korában elhunyt londoni otthonában. 1992 áprilisában emlékkoncertet rendeztek barátjuk tiszteletére a Wembley-ben, ahol a megmaradt tagokon kívül felléptek azok a sztárok, akik tisztelték és kedvelték az énekes művészetét. A tévé segítsével mi is megemlékezhettünk a kiváló énekesről. Még egy eredeti dalcsokor jelent meg tőlük 1995-ben, a Made in Heaven, melyen olyan számokat hallhatunk, amelyek addig nem kerültek kiadásra. May és Taylor 2005-ben Paul Rodgers, a Free egykori énekese társaságában koncertezni kezdett Queen + Paul Rodgers néven. A koncertek nagy látogatottsága ellenére a közös munkát visszafogott érdeklődés követte, sőt, az egykori Queen rajongók közül sokan elutasították Rodgers személyét, ezért 2009 májusában bejelentették, hogy nem folytatják.

Teljes koncert:

Rockhírock

Cseke László 90 éves

Tinédzser parti - ennek hallatán nem a mai tiniknek, hanem a hatvanasoknak, hetveneseknek ver hevesebben a szívük. E korosztályoknak Magyarországon a Tinédzser parti az

2017, március 24
Meghalt Chuck Berry

90 éves korában, missourii otthonában elhunyt Chuck Berry. A legendás zenész élettelen testéhez először mentők érkeztek, akik megpróbálkoztak az újraélesztéssel, de már csak a

2017, március 19
742 ezer forint a legdrágább belépő a budapesti Metallica koncertre

Három VIP-csomag vásárolható a jövő áprilisi Metallica-koncertre, ezek közül a legdrágább 742 ezer forintba kerül. Ez a következőket tartalmazza, idézzük:

- Egy

2017, március 17

Oldalak