Palmetta – Előzetes dal a tavasszal megjelenő jubileumi lemezről

Magyarország egyetlen hagyományőrző népi rockzenekara az idei évben ünnepli fennállásának 10 éves jubileumát, ennek alkalmából májusban friss nagylemezzel is jelentkeznek, melyről egy dal máris meghallgatható.

Kima Norbert zenekarvezető a zenekar 2018-as terveiről:
 
“Új videoklipünk a “Szép Holdvilág…” címet viselő legújabb dalunkra készült, mely jól mutatja, hogy zeneileg némi stílusváltáson ment át a zenekar.Gőzerővel folynak a munkálatok a születésnapi, 6. sorlemezen is, amely májusban fog megjelenni a Hadak Útja Kiadó gondozásában „Kavalkád” címmel, vendégművészekkel, sok újdonsággal. A korongon 13 dal szerepel majd, melyek közt zúzos rock és akusztikusan hangszerelt dalok egyaránt helyet kapnak.
 
Három régi közönségkedvenc dalt is újraveszünk, teljesen áthangszerelt formában: ami eredetileg akusztikus verzióban született, az keményebb, amit pedig rockdalként ismerhettek meg, a korongon akusztikus formában lesz hallható.
 
A stúdiómunkálatok alatt folyamatosan közöljük az aktuális infókat, figyeljétek felületeinket!Mindenkit nagy szeretettel invitálunk március 10-én, Békéscsabán a Csaba Gyöngye Kulturális Központban megrendezésre kerülő 10. Jubileumi Nagykoncertünkre, ahol a zenekar egykori alapító énekesei, és a békési Belencéres Néptáncegyüttes is fel fog lépni az együttes „Kavalkád” címet viselő születésnapi rendezvényén.”
 
„Bolond volnék ha búsulnék ha a búnak helyet adnék
 én a búnak utat adok magam pedig vígan járok”

Rockhírock

  • 2018, június 10

    "Az életcélom jelenleg az, hogy életben maradjak"

    Az utolsó nagy turnéjával (No More Tours 2) már pár napja Európában turnézó Ozzy Osbourne Helsinkiben adott interjút az ITV News-nak, és egy

  • 2018, április 24

    2018. április 25-én, szerdán Dunaszerdahelyen, a sportcsarnokban kezdi szlovákiai koncertturnéját a skót hard rock veterán zenekar, a Nazareth. A koncert vendége a magyarországi Republic. Belépő elővételben 24 euró, helyszínen 30 euró.

  • 2018, április 16

    A hírek szerint stabil Joe Lynn Turner állapota, akit szívproblémákkal szállítottak kórházba a hétvégén Minszkben. Az énekest ugyanakkor továbbra is bent tartják.

    Enyhébb infarktussal

  • 2018, április 14

    86 éves korában elhunyt Milos Forman cseh rendező, akinek a nevéhez olyan kultikus filmek fűződnek, mint a Hair, a Száll a kakukk fészkére vagy Tűz van, babám! Forman egy ideje beteg volt a felesége szerint, és az Egyesült Államokban

  • 2018, április 13

    Türelemmel viselt betegség után, április 12-én, 68 éves korában elhunyt Babos Gyula Liszt-díjas jazz-zenész, zeneszerző, művésztanár - közölte az Előadóművészi Jogvédő Iroda. 

     1949. június

Oldalak