A Muse koncertjén lépett fel újra Brian Johnson

Ismét visszatért a színpadra az AC/DC énekese, aki a Back in Blacket adta elő Matt Bellamyék kíséretében. Videó.

Hatalmas meglepetésre vasárnap ismét színpadra lépett az AC/DC legendás frontembere: Brian Johnson, aki “hivatalosan” azóta nem zenél, hogy tavaly márciusban az orvosai tanácsára abbahagyta az éneklést.

A visszavonulása dacára idén májusban már egyszer visszatért egy villámfellépés erejéig Johnson, aki akkor Oxfordban lépett színpadra Paul Rodgers koncertjén, hogy cimborájával és a Led Zeppelin frontemberével: Robert Planttel együtt adta elő az 1959-es Money (That’s What I Want) című számot.

Már Johnson májusi feltűnése sem volt semmi, erre most, három hónappal később Johnson ismét felbukkant, méghozzá nem is akárhol: a MUSE koncertjén Readingben, ahol aztán a Matt Bellamy vezette trió kíséretében előadta az AC/DC egyik legnagyobb slágerét: az 1980-as Black in Blacket. Íme videón:

- 24.hu -

Rockhírock

  • 2017, szeptember

    1987-ben jelent meg a Pokolgép „Pokoli színjáték” albuma, ami után rájuk ragadt a sátánista jelző. Három évtized elteltével az együttes akkori énekese az általa alapított Kalapács zenekarral lép fel Budapest legnagyobb rockfesztiválján.

    Kalapács József neve a ’80-as

  • 2017, szeptember

    Ősszel friss szólólemezzel jelentkezik Robert Plant, a Led Zeppelin egykori frontembere.

    Október 13-án kerül a boltok polcaira a zenész tizenegyedik, Carry Fire címre keresztelt új albuma, melyről most meghallgatható a Bones Of Saints című szerzemény. Az

  • 2017, augusztus

    Ismét visszatért a színpadra az AC/DC énekese, aki a Back in Blacket adta elő Matt Bellamyék kíséretében. Videó.

    Hatalmas meglepetésre vasárnap ismét színpadra lépett az AC/DC legendás frontembere: Brian Johnson, aki “hivatalosan” azóta nem zenél, hogy

Oldalak