Lukács megkönnyezte a Metallica Tankcsapda-feldolgozását

A tegnap esti, budapesti Metallica-koncerten elhangzott egy dal, amit nem valószínű, hogy bármikor máskor is lehet majd hallani: Robert Trujillo basszusgitáros és Kirk Hammett gitáros közösen adta elő A legjobb méreg című Tankcsapda-szerzeményt. Arra lehetett számítani, hogy lesz valami ikonikus magyar sláger a koncerten, hiszen a turné előző állomásain is játszottak helyi szerzeményt . Bécsben például a Rock Me Amadeust Falcótól – de arra előzetesen nem, hogy pont Tankcsapdát vesznek elő.

Fejes Tamás, a Tankcsapda dobosa az mondta az Indexnek: zenekarközeli forrásokból volt egy olyan hírük, hogy Trujillo vélhetően Tankcsapdát nézett ki a koncertre, de ezt hivatalosan senki nem jelezte nekik.

"Azért sem akartuk mondani, mert kurvára nem volt biztos a dolog. Volt olyan koncert, amin nem játszottak hazait. Szóval úgy mentünk a bulira, hogy vagy lesz, vagy nem, de ha lesz, akkor az tuti Tankcsapda-nóta lesz."

Fejes libabőrösen, tátott szájjal hallgatta végig a számot, és azt mondja, hatalmas megtiszteltetés nemcsak nekik, hanem az egész magyar rockzenének is.

"Az, hogy a Metallica egy magyar számot játszik, a magyar rock ünnepe. Akkor is az lett volna, ha Omegát választanak, vagy Pokolgépet. Így persze sokkal személyesebb lett, Lukácsnak meg pláne. Ez egy színtiszta Lukács-szerzemény, se nekem, se Sidinek, se senkinek nincs sok köze hozzá, érthető, hogy így hatott rá."

A zenekar énekes-basszusgitárosa idén ünnepli az 50. születésnapját, Fejes szerint meg is könnyezte a pillanatot, amikor Trujillo belevágott a nótába.

"Iszonyú jó érzés volt, Laci el is érzékenyült, utána meg pezsgőztünk, szóval fasza volt. Ráadásul kurva jól el is játszották, nem mintha nem padlóztam volna le akkor is, ha nem sikerül ilyen jól."

Rockhírock

  • 2018, június 10

    "Az életcélom jelenleg az, hogy életben maradjak"

    Az utolsó nagy turnéjával (No More Tours 2) már pár napja Európában turnézó Ozzy Osbourne Helsinkiben adott interjút az ITV News-nak, és egy

  • 2018, április 24

    2018. április 25-én, szerdán Dunaszerdahelyen, a sportcsarnokban kezdi szlovákiai koncertturnéját a skót hard rock veterán zenekar, a Nazareth. A koncert vendége a magyarországi Republic. Belépő elővételben 24 euró, helyszínen 30 euró.

  • 2018, április 16

    A hírek szerint stabil Joe Lynn Turner állapota, akit szívproblémákkal szállítottak kórházba a hétvégén Minszkben. Az énekest ugyanakkor továbbra is bent tartják.

    Enyhébb infarktussal

  • 2018, április 14

    86 éves korában elhunyt Milos Forman cseh rendező, akinek a nevéhez olyan kultikus filmek fűződnek, mint a Hair, a Száll a kakukk fészkére vagy Tűz van, babám! Forman egy ideje beteg volt a felesége szerint, és az Egyesült Államokban

  • 2018, április 13

    Türelemmel viselt betegség után, április 12-én, 68 éves korában elhunyt Babos Gyula Liszt-díjas jazz-zenész, zeneszerző, művésztanár - közölte az Előadóművészi Jogvédő Iroda. 

     1949. június

Oldalak