Grand Funk Railroad

Grand Funk Railroad

A Grand Funk Railroad a korai kemény rock egyik legfontosabb amerikai képviselője volt. Világszerte 25 millió albumot adtak el. Zenéjük ma már nem tűnik annyira forradalminak, akkoriban az újdonság erejével hatott. A rocktörténet talán legtöbbet támadott együttese.

A tagok 1968 végéig különféle Michigan környéki zenekarokban játszottak, az angol Creamére hasonlító blues-rock zenét. A döntő lépés Terry Knight menedzser kiválasztása lett. (Knight Brewer korábbi együttese, a Pack szólóénekese volt ). Knight felléptette a zenekart az 1969-es atlantai popfesztiválon, ahol dübörgő zenéjük viharos sikert aratott. Ezt Capitol-szerződés követte, és még abban az évben megjelent az On Time bemutatkozó album. Bár a rádiók mellőzték, a sajtó becsmérelte, mégis az USA-lista élére került, és aranylemez lett.

Két száma a Time Machine és a Mr Limousine Driver is bombasiker. Menedzserük, Terry Knight nemcsak a "vadember" imázst találta ki, de elképesztő méretű reklámkampánnyal igyekezett befuttatni védenceit. A rádiók nem játszották a dalaikat, a kritika fanyalgott, de az erőltetett ütemben piacra dobott lemezek (1969 és 1976 között 14(!) korongjuk jelent meg) és az agresszív marketing meghozta gyümölcsét: elképesztően sikeres évek következtek, LP-ik és kislemezeik hihetetlenül kelendőek voltak, koncertjeik országszerte attrakciószámba mentek, zsúfolásig megtöltötték akár az 57000 férőhelyes New York-i Shea stadiont is.

1971 végén azonban úgy döntöttek, hogy Knight nélkül is boldogulnak és elküldték a menedzsert. Knight beperelte őket, de végül vesztett. A mindenből pénzt csináló Knight üzleti befolyása alól felszabadult együttes "művészi" tekintélyt óhajtott szerezni. A külső producer nélkül készített Phoenix LP idején csatlakozott hozzájuk a billentyűs Craig Frost.

Az 1973-as We're An American Band producere Todd Rundgren volt. A címadó dalból hard rock sláger lett.

Az 1976-os Good Shingin' Good Playin LP-nek hiába volt Frank Zappa a producere, a gyenge anyagból ő sem tudott túl sokat kihozni. A Grand Funk Railroad platinalemezek sorával, a korszak legünnepeltebb sztárjaként oszlott fel 1976-ban.

1981-ben újjáalakultak és felvették a Grand Funk Lives ( 1981 ) és a What's Funk? ( 1983 ) LP-ket, de a fiatal metalbandák közt már nem termett számukra babér. Brewer és Frost Bob Seger Silver Bullet Band-jéhez társult, az ujjászületett keresztény Farner pedig elkészítette a Just Another Injustice LP-t a Frontline Gospel kiadónál. (1988). Később Brewer és Schacter határozta el, hogy Max Carl énekessel, Bruce Kulick gitárossal és Timothy Cashion billentyűssel néhány turné erejéig feltámasztják a régi nevet.

- Rockbook -

Teljes koncert:

Rockhírock

  • 2017, november 2

    5 ezer ember meghallgatás után, az amerikai X-Faktorból ismert Jeff Gutt lett a befutó. Hivatalosan is ő a Stone Temple Pilot új énekese.

    Az együttes eredeti énekesét, az azóta kábítószer

  • 2017, november 2

    Brian Johnsont is lesújtotta Malcolm Young hétvégi halála. Az AC/DC volt frontembere nyilatkozatában megerősítette a tényt, amit sokan a mai napig nem tudnak: Malcolm volt a zenekar igazi agya.

  • 2017, november 1

    Se szeri, se száma a visszaemlékezéseknek, bejegyzéseknek, rövid, személyes mondatoknak Malcolm Young halála kapcsán. „Nagyon szomorú vagyok, hogy egy újabb barátom haláláról értesültem. Nagyon hiányzik majd”, tette közzé Ozzy Osbourne.

  • 2017, november 1

    Meghalt Malcolm Young rockzenész, gitáros, dalszövegíró, az AC/DC alapítótagja – tudatta a zenekar Facebook-oldalán. Ő volt az, aki testvérével, Angus Younggal 1973 novemberében létrehozta a legendás bandát, amelynek ritmusgitárosa, vokalistája és dalszerzője is volt

  • 2017, november 1

    Harmadszor esnek egymásnak gitáros sztárjaink

    Harmincegy esztendeje annak, hogy hat gitáros mérte össze tudását a Petőfi Csarnok színpadán. Az akkori frenetikus sikeren felbuzdulva Felkai Miklós másodszor is nekiveselkedett a csörtének, amelynek

Oldalak