Carlos Santana

Carlos Santana

Carlos Augusto Alves Santana Grammy-díjas mexikói latin rockzenész és gitáros.
Az ifjú Santana tizenöt évesen kezdett gitározni. Zenéjére a legnagyobb hatást a latin kultúra gyakorolta. 1967-ben az Egyesült Államok nyugati partjára,
San Franciscóba költöztek. Már a költözés évében tagja lett az Azteca nevű zenekarnak.
Az 1960-as évek végén vált ismertté saját csapatával, a Santana Blues Band együttessel.1969-ben részt vett zenekarával a Woodstocki Fesztiválon, ez igazi áttörést és sikert hozott. 1982-ben és 2008-ban 300 ezer ember előtt koncertezett. Santana latin zenei hatásait ötvözte a west coast rockkal, így már a kifejezés feltalálása előtt is "fusion" zenészként működött.
1972-ben Santana John McLaughlin példáját követve a spirituális jazz-fusion irányba indult el. 1976-tól kommersz rock- és tánczenei elemeket is belesző dalaiba, ami máig védjegyévé számít. Gyakran dolgozik együtt más zenészekkel, és folyamatosan próbál új stílusokat felfedezni, melyekkel tovább fűszerezheti saját zenéjét is. Santana nagyon letisztult és szenvedélyes gitáros, gitárjával olyan feszültséget képes teremteni, mint kevesen.
Hangzása egyedi, játéka különös kifejezőerővel bír.

Teljes koncert :

Rockhírock

  • 2018, április 13

    Türelemmel viselt betegség után, április 12-én, 68 éves korában elhunyt Babos Gyula Liszt-díjas jazz-zenész, zeneszerző, művésztanár - közölte az Előadóművészi Jogvédő Iroda. 

     1949. június

  • 2018, április 12

    Talán erőszakolt naphoz kötni a rock and roll születését, amit a források többsége 1954. április 12-ében jelöl meg, de tény: ezen a napon vette fel New Yorkban a Rock Around The Clock című dalát Bill Haley és kísérőegyüttese, a Comets.

  • 2018, április 10

    Pénteken jelenik meg a Kalapács tizedik, Örökfekete címre keresztelt friss nagylemeze a Hammer Records gondozásában, erről meghallgatható a lemez nyitó tétele.

    Az album előrendelhető a

  • 2018, április 6

    A tegnap esti, budapesti Metallica-koncerten elhangzott egy dal, amit nem valószínű, hogy bármikor máskor is lehet majd hallani: Robert Trujillo basszusgitáros és Kirk Hammett gitáros közösen adta elő A legjobb méreg című Tankcsapda-

  • 2018, március 28

    A Petőfi Akusztik vendége a legendás Republic együttes volt. A rockerek ezúttal letették az elektromos gitárokat és az elmúlt 28 év anyagaiból válogatva családias akusztikus koncertet adtak. 

Oldalak