Rocknemzedék

Feliratkozás Rocknemzedék hírcsatorna csatornájára
Frissítve: 1 hét 1 nap

Újabb klip a Bon Jovitól: "New Year’s Day"

h, 01/02/2017 - 20:26

A Bon Jovi sorozatban tolja a videókat a 'This House Is Not For Sale' című, 2016. augusztus 12-én napvilágot látott stúdióalbumáról. Most megérkezett a 'New Year’s Day', amelyet itt megtekinthettek:


70 ezer dollárral segített a Pearl Jam Eddie Vedder megmentőjén

v, 01/01/2017 - 19:58

Még 15 éve történt, hogy Keith Baxter egy hajós balesetben megmentette a Pearl Jam frontembere, Eddie Vedder életét, most pedig fordult a kocka, ugyanis ezúttal Baxter szenvedett balesetet, és egy fertőzés miatt kis híján elveszítette a lábát.

A kezelési költségek egy részét a neten dobták össze az emberek, de a Pearl Jam tagjai sem tétlenkedtek: amint értesültek az esetről, azonnal felajánlottak 70 ezer dollárt.

Veddert egyébként anno annyira megihlette saját balesete, hogy dalt is írt róla a 2013-as Lightning Bolt albumra Future Days címmel.

- rockbook.hu -

Nagy Feró és a Beatrice koncert

v, 01/01/2017 - 15:55

Nagy Feró és a Beatrice

Rock Cafe Hajdúszoboszló    
2017. január 27. péntek 21 óra
Kapunyitás: 19:30

Hosszú egyeztetések után meglátogatja a hajdúszoboszlói Rock Cafet NAGY FERÓ és természetesen nem marad otthon zenekara sem a BEATRICE !

A jegyek értékesítése elkezdődött, 2017 január 13.-ig 2500 .-Ft-ért megveheted majd 01-14-től és a helyszínen 3000.-Ft -ért juthatsz hozzá!
Jegyek:
- Rock Cafe Hajdúszoboszló Rákóczi u.119
- Levendula Fagylaltozó (2016.12.30-ig) Hajdúszoboszló József A.u.9
- Rock -Ness Hanglemezbolt Debrecen Miklós u.2

A jegyek száma korlátozva ,le ne maradj!!!!!!

LORD 45 - jubileumi koncert

v, 01/01/2017 - 15:39

LORD 45 éves jubileumi koncert - 2017.02.11. - Budapest, Papp László Sportaréna

Az 1972-ben Szombathelyen alapított Lord zenekar az elmúlt 45 év alatt nagyon hosszú úton ment keresztül, s mára már számos fesztivál elmaradhatatlan vendégeivé váltak. A Erős Attila- Gidófalvy Attila- Pohl Mihály- Apró Károly és Beke Márk fogat óriási siekrt hozott a csapatnak.

45 év történetét idézik fel 2017. február 11-én Budapesten a Papp László Sportarénában a  Lord zenekar 45 éves Születésnapi Koncertjén. A koncerten ígéretük szerint fantasztikus látvánnyal, hang- és fénytechnikával és izgalmas műsorral várják a közönséget.

Jegyvásárlás

Bartók on Rock - Török Ádám a Gödörben

sze, 12/28/2016 - 01:47

Török Ádám és a Mini
Budapest Gödör Klub
2017. 01. 05. (20:00)
Közreműködnek:
Török Ádám - fuvola, ének, Papp Gyula – zongora, Nagy István – basszusgitár, Tóth Dénes – akusztikus dobok, ütőhangszerek, Kézdy Luca - hegedű, Kalmus Boglárka - hegedű, Kakuszi Panna - brácsa, Pribay Valéria – cselló, Heronies Vonósnégyes)

DIRTY SOUND MAGNET (Svájc)

sze, 12/28/2016 - 01:39

Budapest Ozone Mama
A38 Hajó
2017.01.18.
Helyszíni belépő: 1500Ft
Kezdés: 20:00

2. Eine kleine Thrash Music Festival

sze, 12/28/2016 - 01:30

2017.01.13
Fellépők: Akela, Boody Roots, Ektomorf, Magor, Moby Dick, Vesztegzár
Budapest Barba Negra Music Club

Helyszíni belépő: 3999Ft
Kezdés: 17:30

Pokolgép koncert

sze, 12/28/2016 - 01:22

Pokolgép koncert
Budapest Barba Negra Music Club
2016 12.30. 20.00
jegyárak: 2 500 Ft

R.I.P. Rick Parfitt (Status Quo)

v, 12/25/2016 - 00:45

„Mély fájdalommal közöljük, hogy a mai napon Rick Parfitt eltávozott közülünk. Spanyolországban halt meg, a marabellai kórházban, miután csütörtökön beszállították egy vállsérülésből adódó komplikáció miatt. A tragédia pont akkor jött, amikor Rick tele volt tervekkel a jövőt illetően. 2017-re az első szólóalbumát és önéletrajza megírását tervezte, miután orvosi tanácsra felhagyott a Status Quóval a turnézással. Hiányozni a fog családjának, barátainak, zenésztársainak, a stábnak, a menedzsmentnek és a rajongóknak az egész világon, akiket a a Status Quo elmúlt ötvenéves sikerszériájában összegyűjtött ” – így szól a család és a menedzser közös közleménye.

Felesége és négy gyermeke gyászolja. Rick Parfitt hatvannyolc éves volt.
Legyen Neki könnyű a Föld!

Status Quo - Mystery Song video:

11 év kihagyás után itt a Rolling Stones új lemeze

p, 12/23/2016 - 15:04

Több mint egy évtizednyi kihagyás után visszatért a legendás Rolling Stones a Blue and Lonesome című stúdióalbumukkal.

A 12 számot egy éve ilyenkor vették fel stúdióban, mindössze három nap alatt. A lemez a zenekar korai szakaszára emlékeztet, és olyan előadók blues számainak feldolgozásait tartalmazza, mint Jimmy Reed, Little Walter vagy Eddie Taylor. A blues-album ötlete Keith Richardstól ered, aki felvetette egy próba során, hogy bemelegítésül játsszák el Memphis Slim Blue and Lonesome című számát.

Végül az albumot hallgatva egy egészen ismerős, korábbi blues lemezeikre emlékeztető stonesos hangzást kapunk, egy-két spontán elemmel díszítve, mint pl.: Eric Clapton gitáros közreműködése, valamint Mick Jagger hárfajátéka.

Az új album a Billboard szerint a zenekar egyik legígéretesebb lemeze, valamint hazánkban is az Itunes toplista élén indított. Borítóján az ikonikus kinyújtott nyelv logó kék verziója látható, a 42 perces hanglemez CD-kiadásának bookletjében pedig a stúdióban készült fotók találhatóak meg.

Itunes: http://apple.co/2g7HBhK
Google play: http://bit.ly/2h1VmCx
Spotify: http://bit.ly/2gucMH0
Deezer: http://bit.ly/2h1XE4v

- viharock.hu -

Rock And Roll Hall Of Fame 2017 – A Yes, az ELO, a Pearl Jam és a Journey is halhatatlan lesz

k, 12/20/2016 - 19:19

A rockzene képviselői közül szinte mindenki bekerült a díjazottak közé, így jövőre egy nagyon izgalmas beiktató gálának lehetünk majd részesei.

A Pearl Jam, Tupac Shakur, a Journey, a Yes, az Electric Light Orchestra és Joan Baez lesznek a jövő évi beiktatottjai a Rock And Roll Hall Of Fame-nek, a gálát 2017 április 7-én tartják a brooklyni Barclays Centerben. A jelölés feltétele idén sem változott, vagyis az előadó/együttes első lemezének legalább 25 évvel ezelőtt kellett megjelennie, ami jelen esetben 1991-et jelent.

A Pearl Jam esetében biztos, hogy a dobosok közül csak Matt Cameron és az alapító tagnak számító Dave Krusen lesz halhatatlan, míg a Journey-ből a klasszikus, Steve Perry-féle felállás Gregg Rolie billentyűssel. A Yes esetében Jon Anderson énekes, Bill Bruford és Alan White dobosok, Tony Kaye és Rick Wakeman billentyűsök, Steve Howe és Trevor Rabin gitárosok, valamint Chris Squire basszusgitáros.

- hardrock.hu -

Szörényi Levente letiltotta a Tankcsapda dalát

sze, 12/14/2016 - 20:49

November 22-én jelent meg a Tankcsapda dupla albuma, a Dolgozzátok fel!, amelyen Lukács Lászlóék az általuk szeretett és tisztelt együttesek, zenészek legendás számait hangszerelték át a saját stílusukra, mások mellett Charlie, a Bonanza Banzai, a Kispál és a Borz, az Omega, a Beatrice, a Korál, a P. Box klasszikusait. A lemezen szerepelt volna az Illés Good bye, London! című számának átirata is. Szörényi Levente azonban nem engedélyezte a megjelenését.

Lukács László az RTL Klub Portér című műsorában a helyzettel kapcsolatban úgy fogalmazott: – A felvétel el is ké­szült, de aztán a megjelenés előtt az utolsó utáni pillanatban végül nem adott rá engedélyt az Illés. A Szörényi, Bródy páros ugyanis végül azt mondta, hogy nem. Igazából pontosan nem tudjuk, hogy miért nem, mert velük személyesen nem sikerült erről beszélni, mert ők annyira magasan ülnek a Parnasszuson, hogy csak áttételesen tudtunk velük kommunikálni. És igazából nem tudjuk, pontosan mi az oka, miért nem tetszett nekik a felvétel.

A Bors az üggyel kapcsolatban megkereste Bródy Jánost, aki szerint elegáns gesztusnak tartották a Tankcsapda felkérését, csupán annyit kértek a csapattól, hogy a megjelenés előtt meghallgathassák a feldolgozást. Bródy azt elismerte, hogy csak a Tankcsapda menedzsmentjén keresztül egyeztettek a zenekarral, de a lapnak elmondta, hogy ha több időt kaptak volna, akkor találtak volna köztes megoldást.

– Mikor Szörényi Levente végül meghallgatta, aggódva hívott fel, nem tetszett neki. Annyira nem, hogy végül megtiltotta, hogy játsszák. A szövegben, a ritmusban és a dallamban is volt változás. Ez a dal Levente személyes kedvence, sokat játssza maga is. A rádiók már nemigen élnek az Illés-dalokkal, Leventének viszont rosszul esett volna, ha az eredeti helyett ezt játsszák most – fogalmazott Bródy.

- mno.hu -

video

Kalapács József karácsonyi koncert 2016

sze, 12/14/2016 - 20:16

A Fémzene Temploma
Karácsonyi koncert a nyékládházi Római Katolikus Templomban    
2016. december 27., 18:00 órakor
Kalapács József akusztikus koncert
Gitár: Závoti Zoltán
Jegyvásárlás: 1500 ft a helyszínen
facebook

Több, mint 1 millió jegyet adott el 24 óra alatt a Guns N’ Roses

szo, 12/10/2016 - 15:21

Noha csak tegnap óta kaphatóak Európában jegyek a Guns N’ Roses „Not In This Lifetime” turnéjának jövő évi állomásaira, máris sikerült több, mint egy milliót eladni belőlük. És ezek csak az európai számok, a tengerentúlon ma kezdik értékesíteni őket.

Ezzel együtt idáig összesen 3 milliónál tartanak a jegyeladások, ezzel a „Not In This Lifetime” lett a 2016-os év legsikeresebb turnéja.

A turné első, észak-amerikai fele június végén startolt, és 25 koncerttel termelt ki 117 millió dollár bevételt.

- rockbook.hu -

Meghalt Greg Lake az Emerson, Lake & Palmerből

cs, 12/08/2016 - 20:41

MTI:
„Tragikus év ez a progresszív rockzene szerelmeseinek:

Keith Emerson billentyűs márciusi öngyilkossága után meghalt Greg Lake, a legendás Emerson, Lake & Palmer (ELP) másik alapembere is. A kiváló énekes, basszusgitáros, aki a King Crimsonban is szerepelt, 69 éves volt.”

Márciusban Lake egyébként még azt mondta, egyáltalán nem lepte meg zenésztársa halála. Ahogy mondani szokás: C'est la vie.

John Lennon † 1980. december 8.

cs, 12/08/2016 - 16:50

„Biztos valami őrült fog kinyiffantani.”
(John Lennon)

1980. december 8-án gyilkolta meg Mark David Chapman a legendás The Beatles zenekar egykori tagját, John Lennont. A súlyos mentális problémákkal küzdő merénylő a művész New York-i otthona, a Dakota-ház előtt adta le a végzetes lövéseket, melyek következtében Lennon a kórházba szállítás közben elhunyt.

Az ír és walesi felmenőkkel rendelkező – Paul McCartneyhoz és George Harrisonhoz hasonlóan – liverpooli születésű John Lennon gyermekkora elég viszontagságos volt, mivel édesapja elhagyta a családot, ennek következtében pedig édesanyja nővérére bízta fiát. John fiatalkorát később újabb tragédia árnyékolta be, anyja ugyanis 1958-ban egy ittasan autózó rendőr áldozata lett, vagyis a művész 18 esztendősen teljes árvaságra jutott. A később világhírűvé váló zenész gyermekkorában először rajztudásával tűnt ki, ennek köszönhetően a liverpooli College of Art diákjaként végezte tanulmányait.

Lennon kamaszként ösztönösen lázadt az iskola szigorú légköre ellen, a diákok ellenszegülése pedig a korban elválaszthatatlan volt az új, divatos zenei irányzatoktól, főleg a rock and rolltól. A fiatalember ugyanakkor nem csak rajongóként, de zenészként is érdeklődéssel figyelte Elvis Presley és Chuck Berry munkásságát, és az amerikai előadók nyomdokain haladva 1957 tavaszán megalapította első zenekarát, a The Quarryment. A formáció Harrison és McCartney csatlakozása és több névváltoztatás után – az együttes többek között Johnny and the Moondogs és The Silver Beatles néven is fellépett –, a hatvanas években Beatlesként vált világhírűvé.

Az 1962-ben Ringo Starral kiegészülő kvartett egyik vezéralakja John Lennon lett, akinek Paul McCartneyval folytatott örök vitája – egyúttal rivalizálása – sok szempontból lendületet adott az egész világot lázba hozó zenekarnak. A melankolikus, sokszor pesszimista John a Beatles legtehetségesebb dalszövegírójának bizonyult, mivel szerzeményeiben nem csak érzelmeit tudta rendkívül hitelesen bemutatni, de az – LSD-vel gyakorta összefüggésbe hozott – Lucy in the Skies with Diamonds, vagy a Strawberry Fields Forever című dalokkal a szürrealista stílusban is bizonyította tudását.

Lennon őszinte és markáns nyilatkozataival gyakran keltett botrányt – és hírverést – az együttes körül: 1966-ban egy amerikai turnéjuk előtt például kijelentette, hogy a Beatles népszerűbb Jézusnál, amivel komoly tiltakozást váltott ki az Egyesült Államokban. A banda lemezeit sok helyen elégették, ezzel együtt pedig számos szervezet, például a Ku Klux Klan meg is fenyegette a négy zenészt. Sokan – köztük Mark David Chapman is – úgy vélték, a Beatles későbbi felbomlása szintén John Lennon vétke volt, miután válását követően viszonyt kezdett a művészetét is nagyban befolyásoló, japán származású Yoko Onóval.

A rajongók máig ellenszenvvel kezelik Lennon második feleségét, pedig az együttes belső problémái korántsem az ő megjelenésével kezdődtek; az ellentétek már az EMI lemeztársaság legendás menedzserének, Brian Epsteinnek 1967-ben bekövetkező halálával felszínre törtek, ugyanis a négy tehetséges művész a „Beatle-mánia” tetőpontján elsősorban saját ambícióit akarta valóra váltani. Ez a szándék az 1970-es Let it be című album kiadása után aztán szét is feszítette a Beatlest.

Lennon Yoko Ono oldalán vetette bele magát szólókarrierjébe, és még 1970-ben kiadta a John Lennon/Plastic Ono Band című albumot, melyet 1971-ben a zenész talán leghíresebb lemeze, az Imagine követett. A férfi ezután művészetével mindinkább a kor problémáira igyekezett felhívni közönsége figyelmét, így például gyakran tiltakozott a vietnami háború, a faji ellentétek, és a nők társadalmi alávetettsége ellen. Lennon élete 1973 után kisebb törést szenvedett, a zenész ugyanis a kábítószer fogságából átmenetileg az alkohol rabságába került, aminek következtében Yoko Ono egy időre elhagyta őt.

A zenésznek egyedül kellett megbirkóznia a politikai nézetei miatt vizsgálódó FBI zaklatásaival és az amerikai zöldkártya miatti tortúrával. Az ex-Beatle egykori zenésztársaival ápolt viszonya sem volt éppen derűs, John Lennon látszólagos „szakadársága”, irányváltása – és egy, a Zabhegyező című regényből kiolvasott állítólagos „üzenet” – pedig ez idő tájt arra sarkallta a Hawaii-szigeteken élő Mark David Chapmant, hogy megtervezze a zenész meggyilkolását. A merénylet évében egyébként Lennon pályája ismét felívelt, hosszú idő után új lemezzel jelentkezett, melynek – házasságára utalva – a Double Fantasy címet adta. Az album – épp a zenész halálának napján – aranylemez lett, a művész azonban egy percet sem pihent, még az 1980-as esztendőben belekezdett a Milk and Honey munkálataiba.

A sors aztán úgy hozta, hogy ezt a lemezt Yoko Onónak egyedül kellett kiadnia, ugyanis David Chapman 1980 decemberében elszánta magát végzetes tettére. A beteg férfi a gyilkosság előtt egy Zabhegyező-kötetet, egy vadonatúj Lennon-albumot és egy 38-as kaliberű revolvert vásárolt. Így érkezett el december 8-a, amikor Chapman – sok ezer rajongóhoz hasonlóan – a művész lakóhelye, a híres Dakota-ház körül lődörgött, és egy amatőr fotós, Paul Goresh segítségével dedikáltatta Double Vision-példányát. A délutáni – első – találkozás után Lennon feleségével együtt egy stúdióba hajtott, ahonnan csak éjjel 11 óra körül tért vissza otthonához.

Itt meglepetésére ismét összetalálkozott a korábban autogramot kérő furcsa idegennel, aki megszólította Lennont, majd öt lövést adott le, melyek közül négy el is találta a világhírű művészt. Az ex-Beatle-nek esélye sem volt a túlélésre, a fegyver eldördülése után hiába termett ott azonnal egy rendőrjárőr, John Lennon már a kórházba szállítás során belehalt a vérveszteségbe. Chapman a gyilkosság után nem bántott senkit, átadta fegyverét, és őrizetbe vételéig belemerült a Zabhegyezőbe.

Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a merénylet az egész világot megdöbbentette; John Lennon haláláról a különböző médiumok – műsoraikat megszakítva – perceken belül hírt adtak, nemsokára pedig több tízezres gyászoló tömeg gyűlt össze a Dakota-ház előtt, valamint számos más nagyvárosban. Lennon értelmetlen meggyilkolása egyúttal hatalmas indulatokat gerjesztett New Yorkban, a hatóságok ezért jónak látták Chapmant előbb a Rikers-szigetre, majd az Atticai Állami Fegyházba menekíteni.

A bíróság 1981 augusztusában aztán életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte John Lennon merénylőjét, aki 2001 óta többször is eredménytelenül próbálta kérelmezni szabadon bocsátását. Sokan úgy vélik, a világhírű zenész gyilkosa valójában nem fogságban, hanem védőőrizetben él az Atticai Fegyházban, hiszen az ex-Beatle rajongói soha sem bocsájthatják meg őrült tettét.

Íme a Guns N' Roses 2017-es európai dátumai

h, 12/05/2016 - 21:00

Délelőtt látott napvilágot a hír, miszerint július 10-én Bécsben lép fel a Guns N’ Roses! Közel egy évnyi tűkön ülés és tippelgetés után végre megérkeznek azok a nagyon várt európai dátumok, és a megannyi sejtés után konkrét koncertekre dörzsölhetjük a kezünket!

Május 27. Dublin, Slane Castle
Május 30. Bilbao, Estadio San Mames
Június 2. Lisszabon, Passeio Martimo De Alges
Június 4. Madrid, Estadio Vicente Calderon
Június 7. Zürich, Letzigrund Stadium
Június 10. Imola, Autodromo
Június 13. München, Olympiastadion
Június 16. London, Olympic Park Stadium
Június 20. Gdansk, Stadion Energie Gdansk
Június 22. Hannover, Messe
Június 24. Werchter, Werchter Classic
Június 27. Koppenhága, Parken
Június 29. Stockholm, Friends Arena
Július 1. Helsinki, Hameenlinna Festival Park
Július 4. Prága, Letnany Airport
Július 7. Párizs, Stade De France
Július 10. Bécs, Ernst Happel Stadion
Július 12. Nijmegen, Goffert Park
Július 15. Tel-Aviv, Hayarkon Park

- rockbook.hu -

Anna and the Barbies 2016.12.28

v, 12/04/2016 - 02:01

Budapest Barba Negra Music Club

2016. december 28. (20:00)
20.00 KAPUNYITÁS
21.00 VENDÉG
22.00 ANNA AND THE BARBIES

Jegyvásárlás

ALVIN és a Mókusok koncert 2016. december 23.

cs, 12/01/2016 - 23:24

NYÍREGYHÁZA Club Hollywood (Club Hollywood Nyíregyháza, Bethlen Gábor utca 24.)
JEGYEK MÁR KAPHATÓK:
• Dallas Biliárdklub (Nyíregyháza, Bethlen Gábor utca 24.)
• ONLINE: https://tixa.hu/alvin_20161223_clubhollywood

Belépő elővételben: 2.000 Ft.
Belépő a koncert napján, a helyszínen: 2.500 Ft.
Vendég: No Last Page
Az esti program:
20.00: Kapunyitás
20.30: No Last Page
21.30: ALVIN ÉS A MÓKUSOK

alvinrecords.com

ZORALL KARÁCSONY

cs, 12/01/2016 - 23:12

December 25-én ismét sor kerül a ZORALL hagyományos karácsonyi koncertjére, amikor is Szaszának és csapatának köszönhetően egy éles váltással átkapcsolhatunk az előző nap meghittségéről az őrületes partihangulatra! Afrika, Tűzvarázsló, Valami véget ér, Csakazértis szerelem és megannyi rock n’ rollba ültetett popklasszikus várható idén is, természetesen csakis a Zorallinák varázslatos showjával fűszerezve!
És még az sem baj, ha túletted magad szenteste: ez egy tökéletes alkalom, hogy lemozogd a több kiló bejglit és lenyugtasd némi szesszel a töltött káposzta okozta bonyodalmakat!
 
vendég: Esti Party, Black Jack

Kapunyitás: 20:00
Helyszíni jegyár: 2000Ft

Oldalak