Lángoló gitárok

Feliratkozás Lángoló gitárok hírcsatorna csatornájára
Frissítve: 28 perc 10 másodperc

Tisztelgés a klasszikus, dallamos, old school hardcore előtt - Erősen indít a This Calling

p, 06/29/2018 - 11:08

thiscalling.jpg

This Calling név alatt adott ki egy dalt Fellegi Ádám (Newborn, Bridge To Solace, IN LAK’ECH) és Bödecs András (The Idoru, New Dead Project, Poison Alley). A Sheep Shearing In The Downtown, illetve a Methods Of Protest címmel majd még később érkező nagylemez "határozott tisztelgés a klasszikus, dallamos, öreg iskolás hardcore zene előtt, azonban a refrének terén számíthatunk majd egy kis zenei finomhangolásra, aminek eredményeképp akár egy átlag zenehallgató boldogsághormon termelése is az egekig szökhet." - ezt írták nekünk, mi meg elhisszük, mivel az alább is hallható dal igazából az, amit leírtak. A hardcore kapkodástól kezdve a fülbe ragadó énekig van benne minden, ami egy bő másfél perces dalba beleférhet. A dalt egyébként ketten vették fel, Fellegi felelt a zenéért, Bödecs az énekért. A csapat várhatóan még idén élőben is be fog mutatkozni. A teljes felállás még nem fix, amit biztosan lehet tudni, hogy a duóhoz csatlakozott Herczeg László (Sedative Bang, Penalty Kick, Sunday Fury, Magma Rise) gitáron.

[...] Bővebben!

Megosztom Facebookon! Megosztom Twitteren! Megosztom Tumblren!

Kendrick Lamar magának akarja az nigger szót

p, 06/29/2018 - 10:09

Természetesen ezt úgy érti, hogy csak a feketék joga legyen a nigger szó kimondása. Lamar most reagált először arra az esetre, mikor színpadra hívott egy fehér rajongót, akinek aztán betettek egy olyan dalt, ami tele volt ezzel a szóval, és amikor a lány szépen elrappelte a szöveget, Lamar leállította, hogy fehérként cenzúráznia kellett volna magát. Most a rapper, aki egyrészt jelenleg a világ egyik leghíresebb, legtöbbet hivatkozott popsztárja, másrészt fellép az idei Sziget nyitónapján, megvédte a saját akcióját. Elmondta, hogy ő 30 éve él ezen a földön, de a "kaukázusi ember" annyi mindent nem engedett neki (vagyis a feketéknek), hogy hadd legyen már meg a joga, hogy ez a szó az övé legyen (vagyis a feketéké). Lamart egyébként próbálták védeni, hogy korábban egyenesen bátorította színpadra hívott rajongókat, hogy mondják ki a nigger szót, szóval ez az eset valami más lehetett, de úgy tűnik, hogy Lamar tényleg nem csak a közönség haragjától akarta megvédeni a lányt, hanem egyet értett velük.

Nem vagyunk rászorulva arra, hogy a Karthago megélhetési zenekar legyen - Interjú Szigeti Ferenccel

cs, 06/28/2018 - 16:35

ferry_akcioban_gibsonnal_2_1.jpg

Szinte hihetetlen belegondolni, hogy jövőre már negyvenedik születésnapját ünnepli a Karthago. A zenekar természetesen nagy erőkkel készül a jubileumi évre, melynek megkoronázásaként egy új album is megjelenik majd, amelynek felvételei jelenleg is zajlanak. Emellett az idei nyár egyik kiemelt eseményének ígérkezik az idei egyetlen budapesti koncert, mely szombaton lesz a Barba Negra Trackben. Ebből az alkalomból Szigeti Ferenccel, a zenekar alapító gitárosával beszélgettünk. Az aktualitások mellett olyan témák is szóba kerültek, mint a Karthago majd’ négy évtizede stabil felállásának titka, a tudatos zenekarvezetés fontossága, és persze néhány klasszikus zenekari történetet is felidéztünk.

Fangler's - Itt a Tisztul lemez címadó dalához forgatott videóklip

cs, 06/28/2018 - 14:41
fanglers_premier.jpg
Rendhagyó módon egy dupla premier első részének lehettek most tanúi. A Fangler's Tisztul című lemezének címadó dalához ugyanis nagyjából egy időben készült el egy rendhagyó szöveges videó és egy remix. Hogy legyen időtök mindkettőt befogadni, azt találtuk ki, hogy a dal eredeti változatát most, a Pásztor Simi által remixelt verziót pedig egy hét múlva, ugyanebben az időpontban adjuk közre itt, a Lángolón. A továbbiakban érkezik tehát a szöveges videó, a szokásos tudnivalókkal a dalról, meg még egy nyereményjátékot is kaptok. 

Szeleczki Dáviddal és Lukács Lászlóval folytatja az Ozone Mama - videó a próbateremből

cs, 06/28/2018 - 13:00

ozone_mama_profile_2018_debreczi_janos_gergely.jpg

Jelentős átalakulás történt a Cosmos Calling februári lemezbemutatója óta kissé csendbe burkolózó Ozone Mamában: a zenekar oszlopos tagjának számító Székely Márton énekest a közelmúltban Szeleczki Dávid (Jaggers) váltotta a fronton, a billentyűs hangszereken 2016 óta vendégként közreműködő Lukács László (maj'beszélünk) pedig állandó tagként folytatja a zenekarban.

Mintha már 18 éve mindennap ugyanaz a nap lenne - Rise Against interjú Joe Principe-pel

cs, 06/28/2018 - 11:25

rise_against_artlasso_004.jpg

Közel húsz éves pályafutásuk során már nem először járt nálunk a chicagói punkrock-zenekar, viszont a Budapest Parkban most léptek első ízben színpadra. A koncert előtt a basszusgitáros-alapítótag Joe Principe-pel sikerült beszélgetni.

Az Exodus üzent a magyar rajongóknak

cs, 06/28/2018 - 10:14

exodus.jpg

Július 4-én, szerdán lép fel az Exodus a Dürer Kertben. Ezt már tudják a Lángoló olvasói, hiszen mi jelentettük be magát a koncertet is. Most viszont személyes meghívást kap mindenki a koncertre magától a legendás thrash metal zenekar énekesétől, Steve "Zetro" Souzától. Itt a buli linkje a részletekhez.

Augusztus végén jelenik meg az új Alice In Chains-nagylemez - Itt egy friss dal róla

cs, 06/28/2018 - 08:26

alice-in-chains-new-album-rainier-fog.jpg

Rainier Fog címmel augusztus 24-én érkezik az új Alice In Chains-lemez. Húsz év után ez az első album, amit zenekar otthon, Seattle-ben vett fel, méghozzá abban a stúdióban, amiben a cím nélküli, utolsó Layne Staley-s lemezt is rögzítette. A bejelentéssel együtt egy újabb dalt is megosztottak az anyagról So Far Under címmel, ami sokkal jobb, mint a csaknem két hónapja kikerült első ízelítő. Azt nem tudjuk, hogy ezt játszani fogják e július 1-én a Budapest Parkban, de mi örülnénk neki.

Meghalt Joe Jackson, Michael Jackson apja

sze, 06/27/2018 - 23:50

joejackson.jpg

89 éves korában, két nappal fia, Michael Jackson halálának kilencedik évfordulója után meghalt Joe Jackson, a Jackson család feje. A TMZ értesülései szerint Jackson szerdán kora reggel hunyt el a kórházban, ahová végstádiumban lévő hasnyálmirigyrákja miatt vitték. A hírt a BBC-nek a család egy közeli ismerőse, illetve a Twitteren Taj Jackson, Joe Jackson egyik unokája is megerősítette. Joe Jackson kulcsszerepet játszott abban, hogy az öt fiából álló The Jackson 5, később Michael és Janet karrierje elindult, bár ez a szerep közismerten ellentmondásos volt. 

Demjén Ferenctől Billy Idolig – Heti Park

sze, 06/27/2018 - 17:19

billyidol.jpg

Alaposan benne vagyunk már a nyári koncertszezonban, ennek megfelelően a Budapest Parkban is egymást érik az eseményszámba menő koncertek, akár a hazai, akár a külföldi fellépőket nézzük. Erre a hétre is jutott két olyan magyar fellépő, akiket garantáltan nem lehet minden nap látni, és két olyan külföldi húzónév, akik minden további nélkül a legendás státuszba sorolhatók. Ezen a héten Demjén Ferenc, TNT, Alice in Chains és Billy Idol a Budapest Parkban. 

Soha rosszabb kezdést a VOLT fesztivál 0. napján - Ilyen volt a Depeche Mode

sze, 06/27/2018 - 16:18

img_0092.JPG

Az istenek kegyesek voltak a Depeche Mode-rajongókhoz és nem sokkal a koncert kezdete előtt elzárták az égi csapokat. Ez mondjuk sovány vigasz volt azoknak a fanatikusoknak, akik már kora délutántól kapaszkodtak a rácsba, hogy tutira az első sorból élvezhessék a fellépést, de ők legalább önként vállalták ezt az áldozatot – az első vonatig kitartó afterpartyzásról nem is beszélve. (Fotók: Kozmári Attila)

[...] Bővebben!

Megosztom Facebookon! Megosztom Twitteren! Megosztom Tumblren!

Oldalak

Rockhírock

  • 2018, március 24

    A novemberi elmaradt Békési Rockzenekarok Találkozója után ismét jelentkezünk. Öt kiváló Békés megyei banda áll színpadra, hogy szórakoztassák a nagyérdeműt. Gyertek el és bulizzunk egy hatalmasat! Hamarosan jövünk a plakáttal, friss

  • 2018, március 18

    A Queen dalokból készült We Will Rock You musical 2018 májusában ismét Budapesten a BOK SYMA Csarnokban lesz látható.

    A West End 20 leghosszabban futó musicaljének listáján a 14. helyen áll

  • 2018, március 11

    Bódi László a Republic együttes alapító tagja, énekese és frontembere, Magyarország egyik legsikeresebb zenésze, dalszerzője éveken át krónikus szívritmuszavarban szenvedett pedig meg is műtötték koszorúér-betegsége miatt, életének

  • 2018, március 8

    Barta Tamás 1962 őszén kezdte meg középiskolai tanulmányait a Landler Jenő Villamosipari Technikumban, ahol Fenyő Miklós osztálytársa volt. Mivel többet jártak az iskola mellé, mint az iskolába, 1964-ben mindkettőjüket kirúgták.

  • 2018, február 20

    A zenekar március 3-án a tavaly októberben elhunyt alapítótagra fog emlékezni az estén.

    „A koncerten egy dallal kifejezetten rá fogunk emlékezni, de Som Lajos szerzőként közreműködött számos

Oldalak