A rock and roll születésnapja

Talán erőszakolt naphoz kötni a rock and roll születését, amit a források többsége 1954. április 12-ében jelöl meg, de tény: ezen a napon vette fel New Yorkban a Rock Around The Clock című dalát Bill Haley és kísérőegyüttese, a Comets.

A rock and roll ritmusára emlékeztető dalok már a harmincas-negyvenes években is születtek. A langyos szórakoztató zenét alaposan felkavaró stílus járványszerűen csak az ötvenes években terjedt el, hogy utat nyisson a későbbi évek rockzenéjéhez. Vannak, akiknek 1954. július 5-e volt a sorsdöntő nap, amikor Elvis Presley That,s All Right című dalát rögzítették. A két kivételes képességű énekes hívei nyilván nem fognak összeveszni ezen. Már csak azért sem, mert Elvis Presley egy rövid ideig éppen Bill Haley zenekarában tanulta a "szakmát". Az első felvételeik mindenesetre csak egy évvel később váltak világsikerré, és nyomukban jött azután egy egész generáció.

Mi ennek a zenének a lényege? A magát mindig is prófétának tartó Little Richard - akit egyébként jogosan tartanak a rock and roll egyik kiemelkedő egyéniségének -, az ötvenes években és később is gyakran hozakodott elő azzal a kijelentésével, hogy a bluesnak van egy édesgyermeke, ez pedig a rock and roll. Tökéletesen igaza volt, hiszen ennek az új zenének az alapja a feketék játszotta blues, a rhythm and blues, amelyre döntő és jótékony hatást gyakorolt a fehérek körében népszerű és általuk művelt country és western. Ezekből született meg az ötvenes évek közepére az új stílus, amelyről nem szabad sablonokban beszélni, hiszen a berobbanó sztárok mindegyike megteremtette a maga rock and rollját.

Volt, akinél a bluesos hang volt az erősebb, egyes dalnokok a boogie-ra, mások a mambóra vagy latinos ritmusokra építették a rock and rollt, s voltak énekesek, akik a countryn keresztül váltak rock,n,roll-sztárokká. Még a rock and roll szülőföldjén, Amerikában is erősen különbözött ez a zene aszerint, hogy az északi nagyvárosokban vagy a déli farmokon keletkezett, de lényeges volt az eltérés a keleti és a nyugati partvidék zenéje között is.

Nemcsak a ritmus, a zene volt új, hanem a szöveg is. Ezekből a dalokból a fiatalok mindennapjai köszöntek vissza. Bár a szerelem továbbra is a legfontosabb téma maradt ezekben a szövegekben, azért a mindennapok kis történetei is belopakodtak. Érdemes megemlíteni a legeredetibb egyéniségeket. A későbbi nemzedékre gyakorolt hatást is figyelembe véve Bill Haley, Chuck Berry, Elvis Presley, Buddy Holly, Bo Diddley, Fats Domino, Little Richard és Jerry Lee Lewis számít kulcsfigurának a rock and roll őstörténetében.

Ez nem azt jelenti, hogy meg lehetne feledkezni az olyan ragyogó előadókról, mint Roy Orbison, Eddie Cochran, Gene Vincent, az Everly Brothers, Carl Perkins, a fiatal Cliff Richard vagy Ricky Nelson. A felsorolásból is kitűnik, hogy ebben a korai korszakban a rock and roll sztárjai elsősorban férfi szólóénekesek voltak. Az igazsághoz tartozik, hogy voltak azért hölgyek is - Brenda Lee, Wanda Jackson , a Shirelles női énekegyüttes, de énekegyütteseket vagy instrumentális zenekarokat csak később kapott szárnyára a világhír.

(Kovács Miklós)

Rockhírock

  • 2018, április 10

    Pénteken jelenik meg a Kalapács tizedik, Örökfekete címre keresztelt friss nagylemeze a Hammer Records gondozásában, erről meghallgatható a lemez nyitó tétele.

    Az album előrendelhető a

  • 2018, április 6

    A tegnap esti, budapesti Metallica-koncerten elhangzott egy dal, amit nem valószínű, hogy bármikor máskor is lehet majd hallani: Robert Trujillo basszusgitáros és Kirk Hammett gitáros közösen adta elő A legjobb méreg című Tankcsapda-

  • 2018, március 28

    A Petőfi Akusztik vendége a legendás Republic együttes volt. A rockerek ezúttal letették az elektromos gitárokat és az elmúlt 28 év anyagaiból válogatva családias akusztikus koncertet adtak. 

  • 2018, március 24

    A novemberi elmaradt Békési Rockzenekarok Találkozója után ismét jelentkezünk. Öt kiváló Békés megyei banda áll színpadra, hogy szórakoztassák a nagyérdeműt. Gyertek el és bulizzunk egy hatalmasat! Hamarosan jövünk a plakáttal, friss

  • 2018, március 18

    A Queen dalokból készült We Will Rock You musical 2018 májusában ismét Budapesten a BOK SYMA Csarnokban lesz látható.

    A West End 20 leghosszabban futó musicaljének listáján a 14. helyen áll

Oldalak